Eszményi (fél) hét

Nagyjából a megálmodott csapattal, eszményi hetet tudhat maga mögött a junior férfikézilabda-válogatott, Gyurka János szövetségi edző vezetésével. A szombat-vasárnap rendezett, második helyet hozó Dobó-kupa pedig kimondottan jól szolgálta a felkészülést a dániai Európa-bajnokságra.

reb Hasznos munkával töltötték az elmúlt hetet a junior kézisek. Gyurka János fiai néhány napot közösen edzettek, majd a hétvégén az NB I B-s csapatokat, továbbá az élvonal újoncát, a házigazda Egert felvonultató Dobó-kupán vettek részt.

A mester tekintete is derűs, amikor értékel.

„Két részre bontom az időszakot, mert az egyik feléről, klubkötelezettség miatt, hiányzott néhány játékos. Három napig két edzéssel készültünk, volt módunk javítani az állóképességen is. A második szakaszban néhány játékelemet gyakoroltunk, plusz a védekezést. Fontos, hogy finomhangolásokkal, következetesen járjuk tovább a nyári ifjúsági vébé előtt elkezdett szakmai utat. Segített a néhány nap, plusz a négy mérkőzés.”

juhasz_adam_marcsek_aron

Juhász Ádám lett a Dobó-kupa legjobb játékosa  •  Fotó: Marcsek Áron

Mivel sem a felnőtt, sem a korosztályos NB I nem indult még el, kíváncsiak voltunk, miért szólított el néhány játékost klubkötelezettség. Gyurka elmondta: lekötött felkészülési meccse volt a kérdéses egyesületnek. Ők pedig törekednek a klubokkal való jó kapcsolatra, ezért semmiképpen sem szerettek volna gátat vetni a játékosok részvételének.

A pár nap alatt egyébként jó benyomást tettek a mesterre a srácok. Igaz, úgy látja, fontos lenne, hogy erőfejlesztésből többet kapjanak a fiatalok, mert abban elmaradnak a nemzetközi élvonaltól.

Némi kikapcsolódásra is jutott idő a kemény munkában, hiszen egyrészt moziba ment a társaság, illetve meghívást kapott az M4 Sport stúdiójába, a Németország-Magyarország mérkőzésre. Mint ismert, Talant Dujshebaev csapata 29-19-es vereséget szenvedett, és egyébként is gyenge formát mutat a kontinensviadalon. A juniorok szövetségi edzője tartózkodik a kritikától, de egy-két gondolatot megfogalmaz.

„Kissé déjà vu-érzésem volt, hiszen hasonlóan sok lerohanásgólt kaptunk a nyári világbajnokságon, mint ezúttal a felnőttek. Nem láttam rá a felkészülésre, ezért nem teljes a kép. Összeszokatlanság érződik a válogatotton, de ez természetes, nyilván sokkal hosszabb idő kell a játék elsajátításához, mint amennyi rendelkezésre állt.”

Visszatérve a juniorokra: a Nyíregyháza ellen 31-21-re, a Győr ellen 30-18-ra, a Balassagyarmat ellen 24-21-re nyert a társulat, így következhetett a döntő az Eger ellen, amelyet 31-29-re elveszített.

Megsérült Győri
Győri Mátyás válla kellemetlenül találkozott az egyik beálló könyökével, így megsérült a kulcscsont. A röntgen nem mutatott ki törést vagy repedést. Az orvosok döntik el, mennyi kihagyás vár a balatonfüredi átlövőre.

„Nekünk minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy fejlődjön a játékunk, s a célt jól szolgálta a torna. A döntő kimondottan izgalmas meccset hozott, váltakozva vezetett a két csapat, kijött az Eger fizikális fölénye.”

Összességében azonban pozitív tapasztalatokkal zártak. A játékosként vb-ezüstéremig jutó tréner szerint fontos, hogy a srácok komolyan vették a feladatot, de egyúttal jó hangulatban is dolgoztak: összetartó volt a csapat. „Fontos lenne, hogy a klubok is mellénk álljanak, hiszen a jó csapategység megtartásához szükség van arra, hogy rendre a kiszemelt játékosokkal tudjunk dolgozni.”

Mindez pedig ahhoz kell, hogy nyáron jól szerepeljen a juniorválogatott a dániai korosztályos Európa-bajnokságon. Két éve, az U18-asok között ezüstérmet szereztek a fiúk, legutóbb tizedikként zártak az U19-es vb-n, a sorminta alapján tehát szép eredmény következhet…

DOBÓ-KUPA, EGER
1. Eger SBS Eszterházy, 2. Magyar juniorválogatott, 3. ÓAM-Ózdi KC, 4. Balassagyarmat Kábel SE, 5. Vecsés SE Él-Team, 6. SZESE Győr, 7. Juhász ’99-Füzesabonyi SC, 8. Nyíregyháza KC

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS