EURO-2016 – Gólzáporos döntetlennel csoportelső Magyarország

A magyar labdarúgó-válogatott 3-3-as döntetlent ért el Portugália ellen, így öt pontjával csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon.
magyar-portugal

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese vasárnap Toulouse-ban az E csoport második helyezettjével, Belgiummal vagy Svédországgal találkozik. Portugália három döntetlenjével harmadikként zárt, s így Horvátországgal csap össze a 16 között.
A magyarok Gera Zoltán gyönyörű lövésével a 19. percben szereztek vezetést. A ferencvárosi támadó 37 évesen és 61 naposan a magyar válogatott történetének legidősebb, az Eb-k történetének második legidősebb gólszerzője lett az osztrák Ivica Vastic mögött. A portugálok Nani révén a 42. percben egyenlítettek. A második félidőben bő negyedóra alatt négy gól esett: Dzsudzsák Balázs duplájára mindkétszer Cristiano Ronaldo válaszolt.
A portugálok legnagyobb sztárja 17. Eb-meccsén lépett pályára, ezzel pedig – a francia Lilian Thuramot és a holland Edwin van der Sart megelőzve – egyedüli rekorderré vált, illetve elsőként négy kontinensviadalon is eredményes volt.
Magyarország a két csapat 11. meccsén negyedik döntetlenjét elérve is nyeretlen maradt Portugália ellen.

Eredmény:
F csoport, 3. (utolsó) forduló:
Magyarország-Portugália 3-3 (1-1)
———————————
Lyon, Parc Olympique Lyonnais, 55 514 néző, v.: Martin Atkinson (angol)
gólszerzők: Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.), illetve Nani (42.), Ronaldo (50., 62.)
sárga lap: Guzmics (13.), Juhász (28.), Gera (34.), Dzsudzsák (56.)

Magyarország:
————-
Király Gábor – Lang Ádám, Juhász Roland, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Pintér Ádám, Elek Ákos – Lovrencsics Gergő (Stieber Zoltán, 83.), Gera Zoltán (Bese Barnabás, a szünetben), Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám (Németh Krisztián, 70.)

Portugália:
———–
Rui Patrício – Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu – Andre Gomes (Ricardo Quaresma, 61.), William Carvalho, Joao Moutinho (Renato Sanches, a szünetben), Joao Mario – Cristiano Ronaldo, Nani (Danilo, 81.)

I. félidő:
———-
19. perc: jobb oldali magyar szögletet követően egy portugál védő kifejelte a labdát, a 16-os vonalán pedig Nani a kapu felé állva még hátra csúsztatta, de éppen Gerához, aki mellel maga elé tette, majd 23 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-0).
42. perc: Ronaldo ugratta ki tökéletes ütemben a büntetőterület bal oldalára középről befutó Nanit, aki állítgatás nélkül 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).

II. félidő:
———–
47. perc: Dzsudzsák 25 méteres, bal sarok felé tartó szabadrúgása megpattant a portugál sorfalon, így a labda védhetetlenül vágódott a kapu jobb oldalába (2-1).
50. perc: Mario jobb oldali beadását követően Ronaldo 6 méterről, parádés mozdulattal a jobb sarokba továbbította a labdát (2-2).
55. Dzsudzsák újabb távoli szabadrúgása után lepattant a labda a sorfalról, de a magyar csapatkapitány szerezte meg, majd befelé húzott és a második kísérlete után a labda megpattanva a jobb sarokba vágódott (3-2).
62. perc: egy bal oldali szöglet után Quaresma ívelt középre, Ronaldo pedig 5 méterről a bal sarokba csúsztatott (3-3).

Nem éppen öldöklő iramban kezdődött a találkozó, de ez érthető is, mivel 31 fokos hőségben játszottak a csapatok. Eleinte a portugálok futballoztak fölényben és mivel letámadásaik eredményesek voltak, nem sokat volt a labda a magyaroknál. Az ellenfél nem engedte azt sem, hogy Király a kirúgásokat a 16-os két oldalán felálló védőknek passzolja. Ugyanakkor az első komolyabb magyar támadás éppen egy hosszú kirúgás után ment végig a pályán, amely végül szöglettel zárult.
A portugálok ugyan meddő mezőnyfölényben játszottak, de egyáltalán nem találtak rést a magyar védelmen, ötlettelen volt a játékuk a 16-os előterében. Kizárólag Ronaldo szabadrúgásánál kellett komoly védést bemutatnia Királynak. Az újabb magyar szöglet után pedig Gera védhetetlenül lőtte ki a bal alsó sarkot. Ez kissé megfogta a riválist, a magyarok hosszabb ideig meg tudták tartani a labdát, amit a közönség ollézással jutalmazott, Elek pedig akár meg is duplázhatta volna az előnyt. A játékrész végére fokozódott a portugál nyomás, amit előbb egy lesgól jelzett, majd egy szép Ronaldo-Nani összjáték már szabályos találattal zárult.
A folytatás azonnal Dzsudzsák szabadrúgásgóljával indult, ez pedig igazi nyíltsisakos küzdelmet idézett elő: a kitámadó portugálok sok területet hagytak a magyar kontráknak, így húsz percen belül rengeteg helyzet volt mindkét oldalon, amelyekből négy gól született igazságos eloszlásban. A portugálok két év után kaptak ismét kettőnél több gólt.
A csapatok 3-3 után sem álltak le, egy újabb veszélyes és gyors magyar ellentámadás végén például Elek a jobb kapufát találta el. Az utolsó húsz percre viszont ismét fölénybe kerültek a portugálok, záporoztak a lövések és fejesek Király kapujára, különösen a góljai által felszabaduló Ronaldo volt elemében, de ő és társai is rendre célt tévesztettek, így a magyarok őrizték a bravúros eredményt az Eb eddigi egyik legjobb meccsén.
Az utolsó percekre már Portugália is visszavett, megelégedett a biztos továbbjutást érő döntetlennel, ugyanis egy esetleg bekapott újabb góllal kiesett volna, így Storck tanítványai kedvükre passzolgathattak hátul akár Királyt is játékba vonva, ezáltal a lefújásig már nem is változott az eredmény.
„Fantasztikus mérkőzés volt, a játékosok végig hittek magukban, még egy ilyen erős csapat ellen is. Szerencse is kellett az eredményhez, de ilyen a foci” – mondta az M4 Sportnak Bernd Storck. „A korábbi két mérkőzésen nyújtott teljesítményünkre még egy lapáttal rátettünk, még jobban tudtunk összpontosítani. Ez egy álom” – tette hozzá.