EURO-2016 – Szurkolói összecsapások voltak Nizzában is

Az északír és a lengyel szurkolók összecsaptak egymással a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság második játéknapján, szombaton Nizzában.
rendbontas2

Az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint eleinte nem volt egyértelmű, kik kezdeményezték az összecsapásokat, de az internetre felkerült felvételeken jól látszik, hogy a körülbelül húsz verekedő többsége sötétzöld pólót viselt, ami az északírek hagyományos színe. A rohamrendőrség gyorsan beavatkozott, és megfékezte a huligánokat.
Christian Estrosi, Nizza polgármestere elítélte a történteket. „A huligánok viselkedése elfogadhatatlan, szigorúan meg kell büntetni őket” – írta közösségi oldalán. Azt is elárulta, hogy késő este egy embert letartóztattak az esettel kapcsolatban, majd megköszönte a rendőrség munkáját.
A Reuters brit hírügynökség vasárnapi összefoglalója szerint hét ember sérült meg szombat este Nizzában.
A lengyel és az északír válogatott 18.00 órától mérkőzik meg egymással a C csoport első fordulójában.
Marseille-ben, ahol az angol, az orosz, valamint a helyi szurkolók csütörtök éjszaka óta randalíroztak, a rendőrségnek – vízágyúk és könnygáz bevetésével – vasárnap reggelre sikerült helyreállítania a rendet.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte, hogy egy brit állampolgár súlyosan megsérült a legutóbbi összecsapásokban, illetve sajnálatát fejezte ki, hogy egyesek ismét egy nagy nemzetközi labdarúgótornát használnak fel arra, hogy erőszakos cselekményeket kövessenek el.
Laurent Nunez, Marseille rendőrfőnöke elmondta, hogy összesen 35-en sebesültek meg a városban, és 15 embert tartóztattak le.
Az európai szövetség (UEFA) is elítélte a szurkolók viselkedését. „Azoknak az embereknek, akik ilyen erőszakos cselekményekben vesznek részt, nincs helyük a futballban” – írták a közleményükben. Az Anglia-Oroszország (1-1) mérkőzés után, a stadionon belül történt verekedés miatt már szombat éjjel összeült az UEFA illetékes testülete, amely minden bizonnyal komoly büntetéssel sújtja az orosz szövetséget.
Hasonló eset miatt 2012-ben az orosz válogatott hatpontos büntetést kapott, amelyet akkor felfüggesztettek, ezért most az is előfordulhat, hogy valóban megfosztják pontjaitól a csapatot.