Eurokupa: kettős vereséggel kiesett a Szolnok, a BVSC is búcsúzott

A Tisza-parti együttes búcsúzott a nemzetközi porondtól,csak úgy, mint a BVSC is.

Az Eurokupa negyeddöntőjének visszavágóján is kikapott a Szolnok az Ortigiától, így kettős vereséggel búcsúzott Európától.

Jól kezdődött a találkozó, hiszen Konarik góljával nagyon hamar vezetett a magyar csapat, majd egygólos előnyét sikerült megtartani a második negyedig, 3-2. Ezek után kezdte átvenni az irányítást az olasz gárda olyannyira, hogy – egy 1-4-es etappal – megfordították a meccset és 6-4-re már ők vezettek. A folytatás sem alakult a Szolnok száj íze szerint, hiszen megszórta az Ortigia, így már 12-7 volt oda. A negyedik nyolc percben csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül 15-10-es olasz siker lett.

A zuglói gárda a Barcelona elleni párharc első felvonásán bíztató döntetlent ért el a katalán fővárosban, hazai medencében azonban háromgólos vereséget szenvedett.

Eurokupa, negyeddöntő, visszavágó:

Szolnok – Ortigia 10-15 (3-2, 1-4, 3-6, 3-3) (továbbjutott az Ortigia 14-24-es, kettős győzelemmel)
a magyar csapat gólszerzői: Konarik 3, Jansik D. 2, Angyal, Nagy Á, Gbadamassi, Zovic, Teleki 1-1

BVSC-Zugló – CN Barcelona 9-12 (3-4, 0-2, 4-3, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Pásztor, Nagy M. 3-3, Csapó, Gyárfás, Mészáros 1-1
Továbbjutott: a CN Barcelona, 18-15-ös összesítéssel.

(MTI-vizippolo.hu)