Európa-bajnokunk visszavonul – Így búcsúztak csapattársai a klasszistól

Utolsó hazai meccse volt Eb-győztesünknek.

Fotó: szve.hu / facebook

Több mint 130-szor húzta fel a magyar válogatott sapkát, 1999-ben pedig Eb-győzelmet ünnepelhetett Firenzében a válogatott tagjaként. Most 27 év után eljött a búcsú ideje Kiss Csaba számára. A 42 éves pólós immár a partról fogja irányítani a szegedi klub felnőtt csapatát. Az együttes pedig így búcsúztatta őt facebook oldalán.:

„Köszönjük, Kiss Csabi! Ez a nap, 2021. április 14. örökre emlékezetes marad mindenki számára. Ez volt az utolsó hazai OB I-es meccsed, amit szeretett klubodban játszottál. Elbúcsúztunk Tőled, szerencsére nem szakadsz el tőlünk, nem is tudnál, mert mindig kötődtél hozzánk. Új kihívás vár rád, edzőnk leszel, immár majd a partól irányítasz minket. Csabi! Ezer hála, amit értünk tettél. A gólokért, a gólpasszokért, a blokkokért, a győzelmekért, a tanácsaidért, azért, amit a szegedi férfi vízilabdacsapatért tettél. Jár a taps, de jó lett volna ezen a meccsen téged megünnepeltetni, de ami késik, az nem marad el, mert megérdemled majd, hogy az a közönség, amely szintén kedvelt és tisztelt felállva megtapsoljon.”

A találkozó után pedig meghatóan búcsúzott ő maga: