Európa Nagydíj – A rajtrács

F1

2016. június 19. vasárnap, 14:12

Három váltócsere bolygatja fel az első alkalommal Bakuba költöző Európa Nagydíj rajtsorrendjét az időmérő végeredményéhez képest. Az erőviszonyokat ismerve fordulatos verseny elé nézünk.

1gidld394f4e4y1mj5w9_lg

Ezúttal nem a Mercedesé lett az első rajtsor, Lewis Hamilton az időmérős hibáinak köszönhetően ugyanis csak a 10. pozíciót foglalhatja majd el, azaz a mezőny sűrűjéből várja azt a startot, aminél elsőbálozóként még senki nem tudja, mire számíthat. Az élen és a külső íven Nico Rosberg figyelheti majd a piros lámpák kialvását, mellette Daniel Ricciardóval, mögöttük pedig a két Ferrarival, amelyek az idei szezon során erős rajtjaikkal hívták fel magukra a figyelmet.

Sergio Perez nem tarthatta meg szenzációs második helyezését váltócsere miatt, de a Force India hétvégi tempóját látva a mexikói még hetedikként startolva is veszélyt jelenthet majd az előkelőbb pozíciókra.

A mezőny második felében vasárnap délelőtt még Carlos Sainz és Kevin Magnussen kapott rajtbüntetést, a dán pedig végül fel sem áll a rajtrácsra, a bokszutcából rajtol majd a Renault-val.

Az Európa Nagydíj rajtfelállása:

      1 Nico Rosberg
        Mercedes
2 Daniel Ricciardo      
  Red Bull-Renault      
      3 Sebastian Vettel
        Ferrari
4 Kimi Raikkonen      
  Ferrari      
      5 Felipe Massa
        Williams-Mercedes
6 Daniil Kvyat      
  Toro Rosso-Ferrari      
      7 Sergio Perez
        Force India-Mercedes
8 Valtteri Bottas      
  Williams-Mercedes      
      9 Max Verstappen
        Red Bull-Renault
10 Lewis Hamilton      
  Mercedes      
      11 Romain Grosjean
        Haas-Ferrari
12 Nico Hulkenberg      
  Force India-Mercedes      
      13 Fernando Alonso
        McLaren-Honda
14 Esteban Gutierrez      
  Haas-Ferrari      
      15 Felipe Nasr
        Sauber-Ferrari
16 Rio Haryanto      
  Manor-Mercedes      
      17 Pascal Wehrlein
        Manor-Mercedes
18 Carlos Sainz      
  Toro Rosso-Ferrari      
      19 Jenson Button
        McLaren-Honda
20 Marcus Ericsson      
  Sauber-Ferrari      
      21 Jolyon Palmer
        Renault

Bokszutcai rajt: Kevin Magnussen (Renault)

Forrás: www.formula.hu – RSS