Európa tetején

Sipőcz Richárd valamennyi mérkőzését ipponnal megnyerve aranyérmes lett a Finnországban zajló ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon. A szombati eredménysort két ötödik hely teszi teljessé.

Lakner Gábor Egyetlen érem jutott a magyar cselgáncsozóknak a finnországi Vantaa-ban zajló ifjúsági Európa-bajnokság második napján, az azonban mindjárt a legfényesebb volt. A nehézsúlyú Sipőcz Richárd aranyérmet szerzett élete első kontinensviadalán.

A Győri AC versenyzője úgy érkezett Finnországba, hogy vezeti a +90 kg-os súlycsoport korosztályos világranglistáját, így mindenképpen az esélyesek közé tartozott. Az Európa Kupa-viadalokon kiharcolt pozíciójának köszönhetően erőnyerőként kezdett, majd nemes egyszerűséggel keresztülgázolt a mezőnyön.

Sipőcz Richárd

Sipőcz Richárd az aranyéremmel  •  Forrás: EJU

Valamennyi mérkőzését ipponnal nyerte meg, egyik ellenfele sem bírta végig a négy percet Gyimes Nikoletta tanítványával szemben. Sorrendben a francia Tanou Keita, a horvát Marcel Škalec és a német Jonas Pütz kapitulált a győri fiatalemberrel szemben. Az elődöntőben legyőzött német versenyző volt az egyetlen, aki pontot érő akciót tudott végrehajtani ellene, jukó értékű dobást.

A döntőben a hasonló magabiztossággal menetelő, addig mindhárom mérkőzését iponnal nyerő fehérorosz Dmitrij Kaklu várt Ricsire. Az első perc tapogatózással telt el, amelynek végén a fehéroroszt megintette a mérkőzésvezető. Egyik cselgáncsozó sem talált fogást, de továbbra is a magyar versenyző kezdeményezett, Kaklu így begyűjtötte a második intését is. Abban a pillanatban, hogy támadni próbált, Ricsi eldobta, az akció vazarit ért. Rögtön a földet érés után leszorította ellenfelét, aki nem tudott menekülni, így a győri újabb ipponnal nyerte el az Európa-bajnoki címet.

Sipőcz Richárd jövőre az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) kóstolhat bele az ötkarikás játékok légkörébe, méghozzá hazai pályán. A cselgáncsozók közül ráadásul ő lett a rendezvény arca. Most az is láthattuk, hogy nem véletlenül.

Még két magyar versenyző küzdhetett éremért szombaton, Gőz Roland (81 kg) a vigaszágon jutott el a bronzmérkőzésig, Árvai Péter (90 kg) pedig a dán Mathias Madsen ellen elveszített eldöntő után küzdhetett a bronzért. Végül be kellett érniük az ötödik hellyel, előbbit a bosnyák Toni Miletić, utóbbit a grúz Giorgij Csikovani múlta felül a harmadik helyért vívott csatában. A többi magyar versenyző – Tóth Benedek, Kurtán Zsombor, Tóth Csaba, Szilli Nóra, Kerekes Gréta és Faragó Petra – helyezetlenül zárt.

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, VANTAA (FINNORSZÁG)
A nap győztesei és a magyar versenyzők helyezése
Fiúk. 73 kg: Zelim Ckajev (Oroszország), Tóth Benedek helyezetlen. 81 kg: Mikita Matlasevszkij (Ukrajna), 5. Gőz Roland, Kurtán Zsombor helyezetlen. 90 kg: Dzsafar Kosztojev (Oroszország), 5. Árvai Péter, Tóth Csaba helyezetlen. +90 kg: SIPŐCZ RICHÁRD
Lányok. 57 kg: Elteri Liparteliani (Grúzia), Szilli Nóra helyezetlen. 63 kg: Anja Obradović (Szerbia), Kerekes Gréta helyezetlen. 70 kg: Magyina Tajmazova (Oroszország), magyar induló nem volt. +70 kg: Romane Dicko (Franciaország), Faragó Petra helyezetlen

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS