Európai tripla

Három helyszínen, három korosztálynak rendeznek a héten tenisz Európa-bajnokságot. Az U14-esek és az U16-osok mezőnyében már az első napon bemutatkoztak a magyarok, míg az U18-ban a korábban több érmet is gyűjtő fiataloknak arra még várniuk kell.

Pusztai Viola Még éppen csak elhagyták Wimbledon füvét Európa legjobb teniszezői, máris újabb viadalon mérhetik össze tudásukat. Sőt, nemcsak az U18-asok, de az U16-osok és az U14-esek is megküzdenek az Európa-bajnoki címért. A kontinensbajnokságok történetében a magyarok számos elsőséggel büszkélkedhetnek, azok, akik később felnőttként a legjobbak közé tartoztak, szinte egytől-egyig nyertek, vagy döntőt játszottak a különböző korosztályokban.

Zádori Réka egyesben már a 32 között van az U14-es Eb-n Fotó: Kuklis István

Zádori Réka egyesben már a 32 között van az U14-es Eb-n  •  Fotó: Kuklis István

Stollár Fanny tavaly az U16-osok mezőnyében két Eb-aranyat is begyűjtött: egyesben és Gálfi Dalmával párosban is nyert, két évvel korábban pedig Bondár Annával szerzett ezüstöt. U14-ben Gálfinak ugyancsak jutott második hely, méghozzá egyesben, 2012-ben, amikor Valkusz Máté és Kotormán Ákos párosban diadalmaskodott. Utóbbi kivételével, Szintai Dáviddal kiegészülve, idén mindannyian az U18-asok között gyűjthetnek újabb érmeket, akár aranyat is. A viadalt egyesben mind az öten a második körben kezdik a svájci Klostersben.

U16-ban és U14-ben azonban már ma volt kiért izgulni. Moszkvában az U16-os fiúk mezőnyében Soha Lénárd fogott ütőt a 32 közé jutásért, s 7-5, 6-7, 6-1-re nyert a bosnyák Grubisic ellen. Ugyanaz a lányoknál Lukács Líviának nem sikerült, miután 6-4, 6-2-re kikapott az izraeli Krolitzkytól. Az egyaránt kilencedik kiemelt Piros Zsombor és Furák Csenge kedden lép pályára a 64 között.

Az U14-esek pilzeni Eb-jén Makk Péter és Nagy Adrienn pihent az első napon, miközben Sallay Péter a 64 közé kerülésért játszott, és győzött a grúz Curcumia ellen két szettben (6-4, 6-1). Zádori Réka már a 32 között van, miután 6-0, 6-3-ra diadalmaskodott a szintén grúz Kvadariával szemben.

Párosban mindkét korosztályban a második körben kapcsolódnak be a magyarok, az U18-asok sorsolását még nem készítették el.

Az első nap részletes eredményei ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS