Evezés: Dr. Szabó Katalin az orvosi hivatáshoz végig ragaszkodott

Az interneten nincs róla semmilyen bejegyzés. A váci evezős klubban érdeklődve azt a választ kaptam, hogy „eltávolodtunk” egymástól, nem tudjuk, hol lakik ma. Még szerencse, hogy dr. Szabó Katalint, a nem is olyan régen sikeres, elsősorban egypárevezősben versenyző – a sportágban mindenki által Katának szólított – hölgyet csak sikerült felkutatni. Budakeszin, kemény németjuhász kutyák által őrzött, kertes házukban fogadott az immár kétgyermekes fiatalasszony. Visszafelé haladva kezdtük a beszélgetést.

Dr. Szabó Katalin (fotó: jochapress)

– 2013-ban vonultam vissza az élvonalbeli versenyzéstől, de utána még két esztendőn keresztül próbáltam amolyan formában tartó edzéseket végezni. Ennek az időszaknak azután egy sérülés vetett véget. 2015-ben ugyan még elindultam az ob-n, mert nagyon hiányzott az evezés és ez mindmáig így van, de más prioritások jöttek az életemben.

– Annyit mindenki tud Önről, hogy orvos lett, a részletek viszont hiányosak.

– A diploma megszerzését követően öt és fél éves rezidens képzésen mentem át – sikerrel, így már szakorvosként jelenleg a második szakvizsgámra készülök a „ráépített” nőgyógyászati endokrinológia témájában. Ha semmi nem jön közbe, akkor tíz hónap múlva már kétszeres szakorvos leszek. Elég nehéz munkahely adatott meg nekem, ugyanis a II. Nőgyógyászati Klinikára kerültem. Igaz, ott mindenképpen komolyabb fejlődési lehetőségek adottak, mint mondjuk egy kisebb kórházban.

– Közben a családi állapota is megváltozott.

– 2017-ben megházasodtam, egy év múlva pedig megszületett az első gyermekem, Petra. 2020-ban Ádám érkezésének örülhettünk férjemmel, aki a Gazdasági Egyetem tanára. Jelen helyzetemben a sportolási lehetőségeim eléggé behatároltak. Alig egy hónapja tudtam végre elkezdeni a rendszeresebb mozgást. Egyelőre félórás edzésekre jut időm, a thai-box elemeire épülő aerobik-szerű taibo gyakorlásával. Van egy „spinning” biciklim is, a futás viszont egyelőre még nem kerül be a programba. Viszont a kertek alatt haladva, csak percek kellenek ahhoz, hogy a budaörsi uszodában tempózzak. A Balaton átúszása sok éve szerepel a terveimben, de eddig mindig közbejött valami.

Szabó Katalin Ádámmal és Petrával (fotó: jochapress)

– Elérkeztünk vázlatosan a jelenbe, ideje lenne „visszaugrani” az időben, egészen a legelső vízre szállásig.

– 1999-ben Vácon kezdtem evezgetni, Szüleim után mindkét fivérem is ezt a sportágat választotta: egyikük U23-as válogatottságig vitte, a másik megelégedett a tömegsport szinttel. Az első időkben Ribáryné Páll Katalin foglalkozott velem. Előzőleg nyolcadik éve úsztam Vácon, majd többszöri próbálkozást követően született meg a döntés a sportágváltásról.  Tizenhárom évesen megéreztem, hogy az úszásban nem lehetnek érdemi perspektíváim, sportolni viszont szerettem volna.

– Nem vitás, a váltás jól sikerült…

– Minden jól alakult, jó volt a társaság és az evezés is tetszett. Már 2000-ben párost nyertünk Tölgyesi Brigittával, egypárban pedig 3. lettem. Ehhez háromszor 1500 méter kellett megtennem. Az ember egyébként sem úgy ül bele a hajóba, hogy ő márpedig világbajnok lesz. Megy a program, reggel hatkor és délután háromkor egymást követték az edzések, hétvégén versenyek, hogy azután menet közben kialakuljon: kinek mennyi tehetsége és szorgalma van az előrehaladáshoz.

– 2001-ben már országos felnőtt egyéni bajnok lett.

– Pedig a szezon elején a Hajdú Zsuzsi nagyon elvert engem. Nagy élmény volt, hogy a nyárvégi bajnokságon visszavághattam neki és bajnok lettem. Ekkoriban vette át az irányításomat Rapcsák Károly, akinél azután végig megmaradtam. Mindkét edzőmnek a maga idejében sokat köszönhettem.

– Az U23-as korosztályban még minden szép és jó volt.

– Utána viszont nem tudtam azt a szintet megugrani, ami az U23-at elválasztotta a felnőttek mezőnyétől. Ebben az is benne volt, hogy a 2005-ben letett érettségit követően elkezdtem az orvosegyetemi tanulmányaimat azzal a konkrét elhatározással, hogy mindenképpen orvosként szeretnék dolgozni. A 2006-2007-es években Szegeden készültem „Rapcsi” edzéstervei alapján, de sokat segített édesanyám is, akinek szakedzői képesítése volt. Ez a vágy már 11-12 éves korom óta munkált bennem. Egyébként sokáig nem akartam beletörődni, hogy fizikai adottságaim ellenére sem lehet párhuzamosan két, igen komoly követelményrendszernek megfelelni. Ez a kettősség még a 2011-ben volt diplomázásom után időig megmaradt, amikor családom segítségével, félállásos orvosi munka mellett próbáltam meg nemzetközi szinten sikerrel evezni. Ám a félállás ellenére voltak olyan hónapjaim, amikor szinte csak éjszakai beosztásaim voltak. A jövőmet nem akartam kockára tenni egy esetleges olimpiai kijutásért, ami 2012-ben végül nem jött össze.

– Hogyan reagálta le, hogy nem jutott ki Londonba?

– Természetesen sajnáltam, de mégis viszonylag könnyen rendeztem a dolgot magamban, mivel mindent megtettem azért, hogy ott lehessek az olimpián. Már évek óta éreztem, hogy eljön a befejezés ideje, ekkor kellett ezeket az álmokat-terveket véglegesen lezárni. Abszolút aktuális volt, hogy egyértelműen felnőtté váljak, hogy eltartsam magamat. A visszavonulási szándékomat Vácon is egyértelművé tettem, megköszönve mindazt, amit addig kaptam.

– És mi minden történt azóta?

– A nemzetközi eseményeket az interneten követem, a belföldi versenyekre is szeretnék alkalomszerűen eljutni. A rezidens években a heti 60-70 óra ledolgozását követően már nem az volt az első, hogy hétvégén rohanjak az evezős programokra, annál is inkább, mert akkor már vőlegényem volt, akivel igyekeztünk együtt tölteni a maradék időt.

– Néhány év után változatlanul elkötelezett az orvosi pálya iránt?

– Igen. Azzal együtt is, hogy itt nincs megállás, folyamatosan képezni kell magamat. Konkrétan mostanában a nőgyógyászati endokrin szakvizsga jelent plusz feladatot. Szeretném megérni, hogy Budapesten legyen egy olyan hely, ahol a daganatos betegek menopauzális ellátása biztosított legyen. A munkahelyemen működő orvoscsoportban nincs endokrinológus – ezt a területet szeretném én betölteni. Reményeim szerint tavasszal visszatérek a klinikára. Amíg a gyerekek teljesen meg nem szokják a bölcsödét és az óvodát, nem szeretnék teljes állásban dolgozni.

– A két gyerek és az egyéb teendők miatt addig sem unatkozik…

– Annál is inkább nem, mert itt, a házban is számos dolgot egyedül oldok meg. Falfestésre és dekorációs dolgok megalkotására egyaránt szívesen vállalkozom. A gyurmázás és egyéb, korosztályos játékok most folyamatosan részei az életemnek.

– Mennyire érdeklik a mindennapi élet történései, a politika alakulása, a gazdaság helyzete vagy bármi más?

Gyimes Krisztina (fotó: jochapress)

– Hosszabb cikkeket képtelen vagyok elolvasni, viszont a férjem révén mégis megkapom az alapvető információkat. Az az igazság, hogy gondolataimat döntően a családi történések kötik le. Mellette pedig visszatérően kiemelt témát jelent az onko-menopauzális ellátás, amely legjobb tudomásom szerint Közép-Magyarországon jelenleg sem megoldott. Szülőként szeretnék jó anya lenni. Az evezés jelenéről sajnos a két gyermek miatt nagyon keveset tudok, de a jövőben nagyon szeretnék visszaszivárogni először a partra, majd egy kicsit a lapátok mögé is. A váci lányokkal és a távolba került Gyimes Krisztiával tartom a kapcsolatot. Az evezés jövője érdekel, valamint nagyon szeretném megismertetni gyermekeinkkel ezt a csodálatos sportot.

– Ami pedig a munkát illeti, nem akarok túlzásba esni, mert nem biztos, hogy az a jó élet, ha az ember lapátolja a pénzt és sok minden mást közben elhanyagol.

(jochapress / Jocha Károly)

Post Views: 29