Evezés: Világkupa és magyar Eb-prezentáció Luzernben

image

Szerdán a magyar evezős válogatott nyolc versenyzővel utazott el az idei utolsó, egyben legnépesebb világkupa-fordulóra. A svájci Luzernban a regatta mellett sportdiplomáciai eseményre is sor kerül: a hazai szövetség képviselői a 2013-as Európa-bajnokság magyarországi rendezéséért prezentálnak.    

Ezen a világkupán gyűlik össze a legnépesebb mezőny az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt. Itt még egyes nemzeti szövetségek az utolsó válogatóikat tartják, utolsó lehetőséget teremtve a megfelelő csapatösszeállításra, a minél jobb szereplést előtérbe helyezve az augusztusi, bledi világbajnokság tekintetében, ahol már a londoni olimpián való indulás lesz a tét.

A férfi kormányos nélküli kettesek közt az U23-as világbajnoki ezüstérmes páros, Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola – Tisza EE, edzőjük Molnár Dezső) ül hajóba. A páros a müncheni világkupát – a világbajnoki bronzérmes németeket megelőzve – legjobb magyarként negyedik helyen fejezte be. A hétvégén 26 csapat ellen kell versenyezniük.

A férfiak könnyűsúlyú kétpárevezős versenyszámában a világ- és Európa-bajnok Varga Tamás (EDF-Démász Bajai Spartacus Vízügy SC) és a vébé-bronzérmes Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club, Rapcsák Károly) áll rajthoz. Rajtuk nagy a nyomás, hiszen a müncheni fordulótól többet vártak, végül 19. helyen végeztek a 35 egység között. A luzerni viadalon a második legnépesebb mezőny gyűlik össze 29 nevezővel. Könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámban Markgruber Balázs (Csepel EK) és Csepregi Gábor (Danubius NHE) küzd egymás és az ellenfelek ellen, nekik ez a verseny dönt, ki induljon a számban a bledi világbajnokságon.
A női kétpárevezősben induló Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) és Gyimes Krisztina (Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub, Halmainé Mészáros Éva) a 12. helyen végzett Münchenben; bizakodva néznek az új kihívás elé a 28 csapat között. A női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK) és Dr. Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, Bene László) 23 másik könnyűsúlyú női csapat ellen fog versenyezni.  

A luzerni világkupán nem csak a versenyzők képviselik hazánkat, ugyanis a 2013-as felnőtt Európa-bajnokság rendezésére korábban már beadott pályázatot ezúttal ismerteti a Magyar Evezős Szövetség elnöksége részéről Ambrus Attila és Zsömle Balázs valamint Ott Zsuzsanna főtitkár. A magyar sportvezetők bemutatják a leendő kontinensviadal helyszínét: a szegedi Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Olimpiai Központot, valamint a felmerülő kérdésekre is választ adnak. A 2013-ban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságról ősszel szavaznak a Nemzetközi Evezős Szövetség tagjai.

Bővebb információk:

A világkupa élő közvetítése: http://www.worldrowing.com

Eredmények: http://www.worldrowing.com/events/2011-samsung-world-rowing-cup-iii-lucerne-sui

Program: http://www.worldrowing.com/uploads/pdfs/2011_WRC_3_Lucerne_Provisional_Timetable_D_4_280611.pdf

A FISA angol nyelvű beharangozója: http://www.worldrowing.com/news/2011-samsung-world-rowing-cup-iii-lucerne-sui-final-stage-of-the-2011-samsung-world-rowing-cup