Extrém utcai sportkocsi az Aston Martintól

Autó

2016. április 18. hétfő, 20:15

Szerző: Mészáros Gergely

Bár a légkondicionálóját és 16 wattos audioberendezését megtarthatta, jelentős fogyókúrának vetették alá a donormodellt, azaz a V8 Vantage S-t. Ugyanakkor erősebb lett a motorja is, ráadásul számtalan aerodinamikai kiegészítőt is kapott az új Vantage GT8.

Az Aston Martin Vantage GT8 tervezői le sem tagadhatnák, hogy a fejlesztés során a 2016-os V8 Vantage GTE versenyautóból merítettek ihletet. Az ultrakönnyű, szénszálas karosszéria egyértelműen az említett versenygép formájára emlékeztet, természetesen azért figyelembe vették, hogy utcai használatra is alkalmas legyen. Ám az opcionális Aero csomaggal igazi vadállat az Aston Martin, amihez a remek színösszeállítás is hozzájárul.

astonmartinvantagegt8a

A szenzációs külsőnél is többet jelent, hogy a mérnökök durva diétára fogták a donormodellt, s mintegy 100 kilogrammot lefogyasztottak az autó eredeti súlyából. Ez elsősorban a szénszálas tetőnek, a polikarbonát szélvédőknek és ablakoknak, valamint a titán kipufogó rendszernek köszönhető, de a súlycsökkentésből a szénszálas ajtópanelek és sportülések, illetve a magnéziumból készült könnyűfém felnik is nagyban kiveszik a részük.

astonmartinvantagegt8b

Ráadásként a motort is megpiszkálták az Aston Martin fejlesztői, a 4.7 literes V8-as egység 10 lóerővel erősebb, mint eredetileg, s a 446 lóerős csúcsteljesítmény mellé hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú Sportshift II automatizált kézi váltó, valamint egy versenypályára hangolt futómű társul. Így a Vantage GT8 4,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 96 km/h-ra, de esetében valószínűleg nem ez a lényeg. A különleges brit sportkocsiból mindössze 150 darab készül, és mindegyikért 165.000 angol fontot kell fizetni.

astonmartinvantagegt8c

astonmartinvantagegt8d

Forrás: www.formula.hu – RSS