"Ez nagyon nehéz volt"

27b4a9d0ff5a3242ea0d8dca50de79ea S

Reakciók a Hertha elleni 3:2 után.

Rendkívül nehezen győzött a Bayern a Hertha ellen hazai pályán, nem csoda, hogy Guardiola az ellenfélről is elismerten beszélt: „Az egyik legjobb csapat volt, amelyik ellen eddig játszottunk” – mondta a katalán mester a fővárosiakról.

Pep Guardiola: „Az egyik legjobb csapat volt, amelyik ellen eddig játszottunk. Nem voltunk túlságosan jók ma. Most van egy hetünk arra, hogy a következő feladatra, a hoffenheimi fellépésre regenerálódjunk. Szüksége is van a csapatnak erre az időre. Az elmúlt két hónapban rengeteg mérkőzése volt a játékosoknak, ez fáradtságot okoz. Ezt láttuk ma.”

Mario Götze: „A Hertha nem véletlenül van ott a tabellán, ahol van, nagyon veszélyes volt. Túl sokat engedtünk. Nehéz volt, de örülünk, hogy megszereztük a három pontot. Jót tett a 70 percnyi játék, de még nem vagyok 100%-os, persze ez logikus is.”

Franck Ribéry: „Ez nagyon nehéz volt. A Hertha nagyon jól játszott. Három hazai mérkőzésünk volt egy héten belül, mindhármat megnyertük, ez szuper.”

Jos Luhukay (a Hertha vezetőedzője): „Gratulálok Pepnek és a csapatának. A cserék után elveszítettük a biztonságunkat. Nem volt jó az egyensúlyunk, a kapott góloknál túl kevés ellenállást fejtettünk ki. Hiányzott egy kis szerencse, egyébként egy pontot talán szerezhettünk volna.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Share: