Ez nem jött össze

Egy nappal azután, hogy a budapesti U18-as torna harmadik játéknapján már összecsaptak, péntek délután újra megmérkőzött egymással a magyar és a lengyel ifjúsági jégkorong-válogatott a Tüskecsarnokban. A helyosztót is a lengyelek nyerték.

STJ Három vereséggel fejezte be a budai Tüskecsarnokban megrendezett utánpótlástorna körmérkőzéses szakaszát a magyar U18-as jégkorong-válogatott (a korosztály elitjének másik feléből összeállított gárda eközben a kanadai Calgaryban vendégszerepel). Az ifik azonban kaptak még egy esélyt a javításra, hiszen a harmadik helyért újra megmérkőzhettek azzal a lengyel csapattal, amelytől csütörtökön 6-3-as vereséget szenvedtek.

Ennél mindenki eredményesebb szereplést remélt Fotó: Szombathelyi Bea

Ennél mindenki eredményesebb szereplést remélt  •  Fotó: Szombathelyi Bea

Nos, a pénteki helyosztóban sem volt sok köszönet, a magyar együttes zsinórban negyedszer is vesztesként jött le a jégről. Ez alkalommal Márkus Levente kezdett a kapuban, akit a mérkőzés félidejében Nagy Kristóf váltott fel. Akkor már 5-2-re vezettek a lengyelek… Pedig remekül indult a találkozó, mindössze 1 perc 49 másodperc elteltével Dézsi Bence passzából Pákozdi Bálint vezetést szerzett. Sajnos, nem sokáig tartott az öröm, mert két és fél perc elteltével Rácz Kristóf bottal akasztásért mehetett a büntetőpadra, s nem tudtuk kivédekezni az emberhátrányt. Tizenkilenc másodperccel azelőtt, hogy kiegészültünk volna, Dominik Olszewski egyenlített. A 10. percben viszont már megint a magyaroknál volt az előny, Csiki Attila és Horváth Ákos előkészítése nyomán Kedves Richárd mattolta Oskar Prokop kapust. A 12. percben – hat másodperc alatt – két magyar is kisbüntetést kapott, a lengyelek pedig nem tették meg azt a szívességet, hogy elszórakozzák a kettős fórt; Kamil Wałęga talált be. Már csak 12 másodperc volt hátra a harmadból, amikor fordított is Jarosław Morawiecki együttese, mégpedig Pawel Zygmunt találatával, így 3-2 lett az állás – oda.

A második játékrész közepéig nem változott az eredmény, ekkor azonban rémálomba illő 1 perc 53 másodperc következett: előbb Patryk Jóźwik ütött gólt, majd Dominik Olszewski duplázott. Jött a kapuscsere, ám 2 perc 54 másodperc elteltével Nagy Kristófot is felavatta Ernest Bochnak, sőt 39 másodperccel a dudaszó előtt Damian Tyczyński már a hetedik lengyel találatot jegyezte, vagyis 2-7 állt az eredményjelzőn. Szerény vigasz, hogy az utolsó harmadot megnyerték a mieink, miután az 52. percben Korchma Bence gólra váltott egy emberelőnyt, így a vége 7-3-as lengyel siker lett.

Két nap alatt tehát összesen 13 gólt kapott a magyar ifiválogatott a lengyelektől, és a torna négy meccsén összesen 23-at, ami szinte törvényszerűen vezetett a vereségsorozathoz.

Az U18-as válogatott eredményei a Tüskecsarnokban
Magyarország–Ukrajna 1-4
Magyarország–Sparta Praha 1-6
Magyarország–Lengyelország 3-6
Magyarország–Lengyelország 3-7

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS