Ezek a pályák fogadhatják az IndyCart a jövőben

USA

2016. április 14. csütörtök, 22:20

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Team Penske

Az IndyCar három régi-új pályára is ellátogat majd a 2016-os szezonban, miközben három másik aszfaltcsík kikerült a naptárból – de két új helyszínen is azt tervezik, hogy hamarosan vendégül látják a szériát.

Komoly átalakításon ment át az IndyCar naptára a 2015-ös és a mostani szezon között: amíg a tavalyi helyszínek közül ebben az évben már nem láthatunk versenyt a NOLA-n, Milwaukee-ben és Fontanában, addig Road America és Phoenix hosszú évek után képviselteti magát ismét az Egyesült Államok open wheel-versenyzésének csúcsán, Boston pedig vadonatúj utcai pályával várja majd a mezőnyt ősz elején.

A massachusetsi főváros versenyét az utóbbi hónapokban bizonytalanság vette körül, de a bürokratikus akadályok elhárulása után felbőghetnek a motorok a LogMeIn magyar alapítású IT-vállalat által támogatott versenyen. Könnyen lehet azonban, hogy a következő években bővülni fog a széria versenynaptára: 2017-ben Mexikóvárosba látogathat a bajnokság (utoljára a Champ Car versenyzett itt, még 2006-ban), Oklahoma City-ben is egy lehetséges utcai, IndyCar-versenyről beszélnek, de az is megeshet, hogy a rettenetes állapotban lévő Nazareth Speedway is visszatér majd.

David Jaindl amerikai farmer április elején jelentette be, hogy felvásárolta a pálya területét – egyelőre nincs tervbe véve, hogy 2004 után visszatérjen Mario és Michael Andretti szülőhelyére a széria, sőt, hírek szerint nagyobb az esély arra, hogy mezőgazdasági telep lesz a nagy múltú aszfaltcsíkból.

Sage Karam, a Dreyer & Reinbold Kingdom Racing pilótája nazareth-iként természetesen nagyon szeretné, ha saját közönsége előtt versenyezhette, nemrég Twitteren üzent a pálya új tulajdonosának: „Kérlek, cselekedj helyesen, és nyisd meg újra a pályát, hiszen mindenki erről ismeri Nazareth-et.”

Az IndyCar-sorozat idei harmadik versenyével folytatódik majd a hétvégén, Long Beach-en.

Forrás: www.formula.hu – RSS