Ezektől a rajzfilmektől hízik a gyerek!

Imádja Shreket a gyerek? Van egy rossz hírünk: a Coloradói Egyetem szakértői eddig nem tudták, vajon a fiatalok nézik-e, hogy az adott mesehősnek milyen a testalkata, de kiderült, hogy igen.

„Hiába képzeletbeli figurákról van szó, a legtöbb esetben ugyanazokat az elvárásokat támasztják velük szembe, mint az emberek esetében” – mondta Margaret Campbell professzor. „Az ovális, tojás alakú karakterek pedig arra ösztönzi őket, hogy több egészségtelen kaját egyenek. Kétszer annyit, mint azok, akik egészséges külsejű meseszereplőket néznek” – tette hozzá.

Az egészségtelen kajákra való hajlam azonban csökkent akkor, amikor a kutatásban résztvevő gyerekekkel először felidéztették azt, amit az egészséges életmóddal kapcsolatban tanultak. Amikor arra kérték őket, hogy válasszák ki az egészségesebb lehetőséget hat párosból (például alvás vs. tévézés, cukros üdítők vs. tej, stb.), majd úgy ültették le őket magazinokat vagy mesét nézni, akkor utána kevesebbet fogyasztottak a sütikből.

Ezektől a rajzfilmektől hízik a gyerek!

Campbell szerint ez az, amivel érdemes foglalkozni. „Ha az iskolai ebéd előtt is eszükbe juttathatnánk ezeket a dolgokat, akkor valószínűleg sokkal tápanyagdúsabb ételt választanának” – magyarázta. „Azt szeretném látni, hogy a cégek sokkal felelősségteljesebbek legyenek akkor, amikor marketingeszközöket választanak” – tette hozzá, majd példának felhozta a Kellog’s márkát, akik a reggelizőpelyhükön pár évvel ezelőtt a Tigris Tony-nak egy sokkal vékonyabb és izmosabb külsőt adtak. Az mondjuk más kérdés, hogy mennyi cukor van az ilyenekben.

A kutatásban egyébként 300, három korcsoportba (átlagosan 8, 12 és 13 éves) osztott gyerek vett részt, az eredményeket pedig a Journal of Consumer Psychology-ban publikálták.


Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS