Ezért lesz Hamilton idén négyszeres bajnok

F1

2016. augusztus 8. hétfő, 12:26

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Két korábbi F1-es pilóta is egyetért abban, hogy van valami, amivel Lewis Hamilton Nico Rosberg fölé emelkedik – márpedig ez az a valami, ami a különbséget fogja köztük jelenteni az év végén.

Dübörög a nyári szünet a Formula-1-ben, de a világbajnoki csata ebben az időszakban is szolgáltat beszédtémát. Lewis Hamilton és Nico Rosberg küzdelme éles fordulatot vett júliusban és többek szerint most látszik igazán, hogy miért háromszoros világbajnok a brit és miért nem nyert még a német…

Lue_1

“Lewisban megvan a gyilkos ösztön, Nicóban pedig egyszerűen nincs. Az év végén majd éppen ez fogja köztük jelenteni a különbséget” – jelentette ki nagyon egyszerűen Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója. Az osztrák úgy véli, idén is Hamilton lesz a világbajnok még akkor is, ha motorcseréje miatt egy futamon egészen biztosan hátrányban lesz majd.

Egy másik korábbi Formula-1-es pilóta, Marc Surer is egyetért Markóval. “Lewis idén negyedik világbajnoki címét is meg fogja nyerni” – jósolt Surer a Sport Bildnek. “Amikor Nico annyi ponttal előrébb járt a szezon elején, néhányan leírták Lewist. Azonban meg kell nézni, hogy hol van most. Nico egy tökéletes pilóta, de Hamilton egy harcos.”

A két Mercedes között jelenleg tizenkilenc pont a különbség a brit címvédő javára, aki negyvenhárom egységgel volt lemaradva négy futamot követően – azonban egy motorcserével biztosan számolhat a következő hétvégék során.

Forrás: www.formula.hu – RSS