Ezüst párosban

Ezüstérmet szerzett a Juhász Patrik, Terék Norbert serdülőpáros a horvát nemzetközi asztalitenisz-utánpótlás bajnokságon. Egyesben három fiú jutott a tizenhat közé, de a továbblépés egyiküknek sem sikerült.

Pusztai Viola Vasárnap kora délután több mint biztató volt a magyar serdülőjátékosok helyzete a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. No, nem a lányoké, hiszen egyesben az újonckorú Phan Viola és a tizenhatodik helyen, a legmagasabban rangsorolt Harasztovich Fanni nem jutott főtáblára, míg Nagypál Márta a 32 között búcsúzott.

Juhász Patrik és Terék Nortbert ezüstérmet nyert párosban Forrás: ITTF

Juhász Patrik és Terék Nortbert ezüstérmet nyert párosban  •  Forrás: ITTF

Párosban sem termet túl sok babér: a Harasztovich, Naygpál kettős, illetve Phan a finn Annika Lundström oldalán egyaránt a tizenhat között búcsúzott. Egyesben a csoportkör után a vigaszágra kerülő Molnár Dávidnak a cseh Dalibor Skopal oldalán ugyancsak a nyolcaddöntőben ért véget a verseny.

A másik négy fiú egyesben és párosban is menetelt. A főtáblán egyesben csupán Terék Norbert nyitott vereséggel, András Csaba, Both Olivér és Juhász Patrik is a tizenhat közé jutott. A következő kör azonban mindannyiuknak az utolsót jelentette.

De csak egyesben, hiszen párosban az András, Both és a Juhász, Terék kettős is 3-0-s győzelemmel jutott a nyolc közé. Utóbbi még tovább ment: a negyeddöntőben 3-2-re nyert a szerb, montenegrói Levajac, Radovics duó ellen, majd az elődöntőben 3-1-re diadalmaskodott a kanadai, román Hazin, Oprea párossal szemben. Bár a döntőben 3-1-re kikapott az orosz Grebnyov, Kacman kettőstől, így is ezüstéremmel jön haza Varasdról.

A magyar küldöttség végül egy második és egy harmadik hellyel zárta a viadalt, amelynek érdekessége, hogy a serdülő lányok egyes döntőjét ugyanaz a két, az első helyeken kiemelt játékos játszotta, aki az ifjúságiakét is. Akkor a Puerto Ricó-i Adriana Díaz 4-1-re győzte le a román Andreea Dragomant, aki nem tudott visszavágni ellenfelének, és 3-2-re kikapott. A fiúknál a párosban is aranyérmet szerző orosz Lev Kacman nyert.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS