Ezüstérem, dorogi háttérrel

A serdülőkorú Szekér Szimonetta ezüstérmet nyert a szabadkai kadet Eb-n. A már kétszer is „A hónap műhelye”-díjban részesült Dorogi Nehézatlétikai Club újabb nagyszerű sikert könyvelhet el. A női viadal első napjának öt aranya öt országba került.

Szekeres István Már az sem semmi, hogy a serdülőkorú Szekér Szimonetta döntőbe verekedte magát a „nagy” kadetek mezőnyében. Előbb 2-1-re az olasz Rita Capano, majd 8-0-ra a lengyel Renata Nieściur ellen győzött, úgy jutott az elődöntőbe.

Serdülőként kadetbravúr Fotó: MBSZ

Serdülőként kadetbravúr  •  Fotó: MBSZ

Az olasz elleni meccs volt a nehezebb. Történt ugyanis, hogy az első menetben Capanót, a másodikban Szimit intették. Az 1-1 az utolsó intés miatt az olasznak kedvezett. A magyar támadott, és a szőnyegre leszorított Capano szabálytalan fogással „bénította meg” a karját. A meccsnek közben vége lett, és az olasz nyert volna…
Ha nem repül a piros szivacspárna a szőnyeg közepére, jelezvén: challenge-et kérünk. Hosszú vita után nekünk adtak igazat, így a dorogi leány továbbjutott.
Az elődöntőben az orosz Lejla Karimovát verte meg. És nem akárhogyan. Az első menet – két levitellel – 0-4-re végződött. A másodikban Szimi az ellenfele mögé került (2-4), majd bravúros hídba billentéssel egyenlített (4-4). Az maradt a végeredmény, de a magyar javára döntött, hogy az utolsó akció az övé volt.
Az aranyéremért a német Ellen Riesterer ellen birkózott, aki az elődöntőben technikai tussal, 10-0-ra verte a bolgár Petrovát.

HARAPÓS BRONZMECCS
Szekér Szimonetta ágán a két korábbi legyőzöttje, a lengyel Nieściur és az orosz Karimova birkózott a bronzéremért.
Az orosz már 6-2-re vezetett, és meg akarta pörgetni az ellenfelét.
Az nem hagyta.
Karimova akkor sikkantott egyet, és mutatta a vezetőbírónak, hogy a lengyel megharapta az alkarját. Meg kellett mutatni a fogak nyomát persze a szőnyegelnöknek is, majd megszületett a helyes döntés: szabálytalan védekezés miatt az orosz két pontot kap, a lengyel pedig térdelő helyzetbe megy.
Ment is, de már úgy megzavarodott, hogy Karimova rövid úton két vállra fektette.

A döntő előtt csak úgy zengett a szabadkai csarnok: „Ria, ria, Hungária!”…
Szimonetta vette az érzelmi hullámokat, és a hátukon rohant előre. A németet megintették, 1-0 ide.
A második menetben szinte végig megmaradt ez az állás. Ahogy múlt az idő, a magyar leány inkább már csak ráült az eredményre. Megpróbált az órával „birkózni”.
De a németben maradt annyi kreativitás, hogy 15 másodperccel a vége előtt csak megcsinálta a sorsdöntő mögékerülést!…
És azzal 2-1-re nyert, az övé lett az aranyérem.

Szekér Szimonetta ennek ellenére igazi bravúrt vitt végbe: serdülőként nyert ezüstöt a kadet Európa-bajnokságon.
Még emlékszünk rá, amint a diákversenyeken rendre a fiúk között indult, és aprította őket rendesen. Látszott rajta, hogy nem nyafka kisasszonynak, hanem küzdősportosnak született. Nyilván sokat jelentett neki, hogy a nap mérkőzéseire a dorogi mestere, Lévai Zoltán kísérte a szőnyegre, akinek a hangja betöltötte a szabadkai csarnok légterét.
A döntő tanulságait nyilván már a következő edzésen megbeszélik.

A másik két magyar lány, noha egyetlen vereséggel megállt, igazán nem birkózott rosszul.
A 65 kg-ban Elekes Emese remek meccset vívott az ukrán Kamenieva ellen. Ritka nagy iramot mentek, és mindketten támadó szellemben küzdöttek. Fordítva is történhetett volna, de mögékerüléssel mégis csak az ukrán nyert, 4-2-re.
A tavalyi Eb bronzérmese, Dollák Tamara kicsit elaludt a mérkőzés elején, és alig több mint egy perc telt csak el, amikor a német Lewnitzak már 6-0-ra vezetett ellene – leültetéssel és két bebillentéssel. A szegedi leánynak szeme nem rebbent, és elkezdett rohamozni. Ritkán látható, gáncsos levitellel még az első menet végére feljött 2-6-ra. A második elején megcsinálta az újabbat. 4-6, és még másfél perc hátravolt…
De akkor a német végrehajtott (?) egy levitelt, 4-8. Csakhogy Martin Gábor edző kezéből már repült is a szőnyegre a challenge-kérést jelző szivacspárna. Szerintem, bár nem vagyok bíró, a magyar lány mindkét térde egyszerre nem érintette a talajt (mert az jelzi a levitel befejezettségét). De az ítészek másképp döntöttek, és az elutasított challenge miatt plusz pont is járt a németnek. 4-9!…
Tamara fél perccel a vége előtt 7-9-ig tornázta fel magát, de a kockáztatás miatt rálépett egy mögékerülésre, így 11-7 lett a vége, Lewnitzak javára.

Ezzel együtt Emese és Tamara alighanem már a következő versenyeken ismét hozza a megszokott sikereit.

TÉNYKÉP A NAPRÓL
A magyar szereplők. A 38 kg-ban (10 induló) és a 43 kg-ban (14) nem volt magyar. 49 kg: Szekér Szimonetta. 56 kg: Dollák Tamara. 65 kg: Elekes Emese
A magyar mérkőzések. Selejtező: Katerina Kamenieva (ukrán) – Elekes Emese 4-2. Nyolcaddöntő: Szekér Szimonetta – Rita Capano (olasz) 2-1, Debora Lewnitzak (német) – Dollák Tamara 11-7. Negyeddöntő: Szekér Szimonetta – Renata Nieściur (lengyel) 8-0. Elődöntő: Szekér Szimonetta – Lejla Karimova (orosz) 4-4 (győzelem az utolsó akció révén). Döntő: Ellen Riesterer (német) – Szekér Szimonetta 2-1.
A nap győztesei és a magyar helyezések
38 kg: Ekaterina Jermolonoka (Lettország). Magyar induló nem volt
43 kg: Stefania Priceputu (Románia). Magyar induló nem volt
49 kg: Ellen Riesterer (Németország), 2. SZEKÉR SZIMONETTA
56 kg: Anastasia Nichita (Moldova), 11. Dollák Tamara
65 kg: Kuomba Larroque (Franciaország), 10. Elekes Emese

Az eddigi események tudósítása
1. versenynap. Szabadfogás 42, 50, 58, 69, 85 kg
2. versenynap. Szabadfogás 46, 54, 63, 76, 100 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS