Ezüstös Velence

Második helyen végzett a Vasas az olaszországi serdülő leány-kosárlabdatornán, amelyen Vadász Adélt választották a legjobb játékosnak. K. D. Harmadik alkalommal hívták meg a Vasast a színvonalas velencei viadalra, amelyen hat olasz csapat mellett a KSZ Zagreb vett még részt. Fritz Krisztina edző beszámolója szerint a csoportmérkőzéseken legyőzték a Sistema Rosa Pordenone, a Selezione Veneto és a házigazda Reyer Venezia csapatát is, majd a folytatásban az Acrobaleno legyőzésével jutottak a döntőbe. A fináléban ismét a Reyer csapatával találkoztak a magyar lányok, és bár tíz ponttal alulmaradtak, a tréner úgy vélekedett: tekintve a torna színvonalát, nem lehetnek elégedetlenek a helyezéssel. – A Vasas remekül megállja helyét a nemzetközi mezőnyben, hiszen a moszkvai Bajnokok Tornáján is negyedik helyezést értünk el az 1998-asok mezőnyében a javarészt egy évvel fiatalabb csapatunkkal, és a Velencében elért eredm…

Folytassa a cikk olvasását: Ezüstös Velence

A cikk folytatódik..! kattintson ide!