Ezüstváltó

Ezüstérmet szerzett a Kalmár Ákos, Fábián Milán, Juhász Janka és Rohács Réka összetételű váltó a 14-16 évesek kategóriájában a Piombinóban rendezett korosztályos nyílt vízi Európa-bajnokságon. Az U19-esek a negyedik helyen zártak, míg a magyar küldöttség három dobogós helyezéssel összességében az érem- és ponttábla második helyén végzett.

MÚSZ/reb Az előző két nap egyéni versenyei után az idei junior vb-n bevezetett váltóviadallal zárult a korosztályos nyílt vízi Európa-bajnokság a festői szépségű Piombinóban. Korábban az óra ellen úszott háromfős csapat, a szakemberek azonban látványosabbá akarták tenni a küzdelmet, így két-két lány és fiú tempózik a váltóban tömegrajttal, meghatározott zónában lebonyolított váltással. A táv 4×1,25 km, a 14-16 és a 19 év alattiak mérték össze tudásukat.

fiatalvalto

Ezüstváltó

A magyarok közül az ifjabbaknak jött ki jobban a lépés: Kalmár Ákos, Fábián Milán, Juhász Janka és Rohács Réka egyaránt kitett magáért. A staféta nagy csatát vívott a spanyolokkal és az olaszokkal, s a hispánok végül egyetlen érintéssel, hat tized másodperccel előbb érték el a célpanelt.

Az úgynevezett nyílt váltóban, amelyben bárkit lehetett nevezni 19 év alatt, a hoorni példából okulva – ahol a németek dobtak harcba pihent úszókat – egy, csak a csapatviadalra nevezett versenyzővel pörgették fel a magyar kvartettet. Igaz, Drigán Zoltán után, aki elsőként adta át a stafétát, a csak váltóban úszó Juhász Adél erejéből most arra futotta, hogy ne húzzanak el túlzottan a többiek, az élbolyt alkotók többsége ugyanis két fiúval kezdett.

Féltávkor így 1:41 perces hátrányban voltunk, ám ekkor jött a világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf, aki „rendet vágott”, és 1250 méteren 1:20 percet dolgozott le a hátrányból úgy, hogy már csak a németek voltak a magyarok előtt. A németek lány-fiú-fiú-lány felállásban vitték végig a versenyt, azaz még a német fiúversenyzőt is csaknem befogta. Onnan szinte biztosnak látszott az ezüst, Farkas Adél azonban az utolsó fordulónál teljesen eltájolta magát, és gyakorlatilag kiúszott a pályáról. Mire észbe kapott, az olaszok és a spanyolok is eléje kerültek, így odalett az érem – maradt a negyedik hely, összességében a negyedik ezen az Európa-bajnokságon.

Búsulásra nincs ok, hiszen mind az éremtáblázaton – két arany, egy ezüst –, mind a pontversenyben második lett a magyar csapat a házigazda olaszok mögött.

csapat

Összesítésben második lett az Eb-n a magyar küldöttség

„A kicsik óriásit produkáltak az első váltóban, életük legjobbját úszták mind a négyen, csak nagyon kevésen múlt az arany, talán ha Réka picit többet lábvizezik, akkor a végén nem tudja lenyúlni a spanyol – értékelt Gellért Gábor szövetségi kapitány a szövetségnek. – A nagyok váltójában, nincs jobb szó rá, elajándékoztunk egy érmet, szegény Adél elindult Elba-szigetének a harmadik bójánál, teljesen eltájolta magát, még a verseny után fél órával sem tudtuk megvigasztalni, annyira sírt szegény. Nincs semmi vész, előfordul az ilyen, ebből is lehet tanulni. Az egész csapat előtt le a kalappal, egy szám kivételével mindig volt emberünk az első hatban, többször kettő is, és elhoztunk két egyéni aranyérmet. Nem sok híja volt, hogy megelőzzük az olaszokat, de ígérem, jövőre addig csavarjuk a gombot, hogy a végén megverjük őket.”

A szakvezető az új formációról is szólt néhány szót. „Egyre szenzációsabb ez a váltóverseny, azt szeretnék, ha már a jövő évi világbajnokságon, Balatonfüreden is ez lenne műsoron, mert itt ember-ember elleni küzdelem van, mint az egyéni versenyben, sokkal közvetíthetőbb, mindenkinek izgalmasabb. Nem lesz könnyű átvinni, hiszen már megvan a versenykiírás, de hátha sikerül valami kompromisszumra jutni.”

Korábbi cikkeinket itt olvashatják: első nap, második nap

KOROSZTÁLYOS NYÍLT VÍZI EURÓPA-BAJNOKSÁG, PIOMBINO (OLASZORSZÁG)
A harmadik nap eredményei
4×1,25 km. 18-19 évesek. 1. Németország (Leonie Ntonia Beck, Thore Bermel, Florian Wllbrock, Jeanette Spiwoks) 57:57,0, 2. Olaszország 59:18,3, 3. Spanyolország 59:18,4, 4. Magyarország (Drigán Zoltán, Juhász Adél, Rasovszky Kristóf, Farkas Adél) 59:41,2
14-16 évesek. 1. Spanyolország (Sergio Santisteban, Carlos Wuijada, Alba Romero, Agueda Beatriz Cons) 58:52,7, 2. MAGYARORSZÁG (Kalmár Ákos, Fábián Milán, Juhász Janka, Rohács Réka) 58:53,3, 3. Olaszország 58:55,4

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS