Ezúttal is voltak meglepetések!

Hosszabbításban kapott ki a Tigers, harmadik vereségét is elszenvedte sorozatban a Wolves, a Cowbells győzelemmel előzött a Cellect HFL-ben.

A háromhetes szünet előtt meglepetés győzelmek és kiélezett csatákat láthattak az elitligában a kilátogatók. Kikapott mindkét fővárosi egylet és a Miskolc Steelers története során először vezethette a tabellát. Hát a meglepetések ezúttal sem maradtak el, de ezúttal egy újabb vidéki párharccal foglalkozunk majd.

A Nyíregyháza Tigers legutóbb egy hosszabbításos meccsen meg tudta verni a magyar bajnok Budapest Wolves-t és újabb sikerre hajtott az elmúlt hétvégén az Eger Heroes ellen is. Nem indult viszont jól a hazaiak számára a találkozó, mivel a kezdőrúgás Kormos Sándor kezében landolt, aki meg sem állt a megszerzett játékszerrel az end zone-ig. Ezután Kormos az extra kísérletet is bevágta (0-7). A Cowbells-meccshez hasonlóan hamar sokkolta a hazaiakat az Eger. Ezt követően viszont gyorsan talpra állt a szabolcsi egylet. A HFL egyik touchdown királya Darrell Tate ezúttal is újabb pontokkal örvendeztette meg nemcsak csapatát, de a közönséget is. Sviatkó Gábor pedig szokásához híven nem szotyizott, berúgta az extrát (7-7). A második negyedtől viszont a Nyíregyháza kezdte átvenni az irányítást. Sam Clark a találkozón remekül passzolt és ezt ebben a játékrészben is érzékeltette. Beliczay Olivért találta meg egy hatpontost érő átadással, amellyel már a Tigrisek átvették a vezetést a találkozón (13-7). A hazaiak jól játszottak, de egyelőre tartotta még magát a Heroes védelme.DSC_2200

A harmadik negyedben folytatódott a vendéglátók dominanciája és Darrell Tate ismételten szerzett egy touchdownt, amellyel csapata már csak karnyújtásnyira volt attól, hogy behúzza az újabb győzelmet (20-7). Nem biztos, hogy sokan számoltak azzal, ami ezt követően történt a negyedik játékrészben. Talpra álltak ugyanis az egri Hősök! A Heroes először szépített, miután Clark egyik átadására Molnár Máté csapott le és visszahordta a megszerzett malacbőrt a végzónáig (20-13). Egy labdabirtokláson belülre került a hevesi hadsereg. A következő támadást kivédekezték a vendégek, majd az akcióból újabb pontokat varázsoltak az eredményjelzőre Taylor Palmer révén. Kormos pedig odaállt az extra kísérlet mögé és ezúttal a Tigrisek nem tudták blokkolni a próbálkozást (20-20). A Tigers-nek viszont volt még ideje, hogy megszerezze rendes játékidőben a győzelmet, de végül ez nem jött össze.DSC_2363

Jöhetett a ráadás, ahol elkapta a fonalat az Eger, és ha már az elején sokkolta a Nyíregyházát, akkor a végén is megtette. Egy jól felépített akció után Austin Steele szerzett touchdownt, ami után Kormos is bevágta az extrát (20-27). Visszatámadhattak a Tigrisek, de a sok szabálytalanság által tarkított offenzívájuk után nem tudtak egalizálni, így a Hősök újabb győzelmet szereztek, amellyel az utolsó kör előtt újoncként esély nyílt előttük, hogy bejussanak a playoffba.

A Nyíregyháza Tigers az utolsó alapszakasz meccsét május 22-én a Budapest Cowbells ellen vívja otthon, míg az Eger Heroes ugyanezen a napon a Győr Sharks vendége lesz.

Fotók: Mészáros Petra

Nyíregyháza Tigers-Eger Heroes 20-27 h.u. (7-7, 6-0, 7-0, 0-13, 0-7)
Pontszerzők: Darrell Tate 2 TD, Beliczay Olivér 1 TD, Sviatkó Gábor 2 XP, illetve Molnár Máté, Taylor Palmer, Austin Steele, Kormos Sándor 1-1 TD, Kormos Sándor 3 XP.

dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke: Ezen a találkozón látszott, hogy az Eger győzelemért jött és végül meg is szerezték azt. A mérkőzést szinte végig uraltuk, de voltak hibáink, amikkel meccsben tartottuk őket. Ezek végül meg is bosszulták önmagukat. A hosszabbításban pedig a Heroes-nak jobban jött ki a lépés. Az Eger egy nagyon szimpatikus ellenfél, ellenünk is megmutatták, megérdemlik azt, hogy a HFL-ben legyenek. Egy maréknyi játékossal is képesek jó teljesítményre. Nekünk még van egy meccsünk hazai pályán, amin biztos, hogy javítanunk kell, az a koncentráció, hogy négy negyeden keresztül tudjuk irányítani a meccset.

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Egy lépéssel közelebb kerültünk a playoffhoz! A találkozón egyedül a hibáink tartottak vissza minket, de a negyedik negyedben és a hosszabbításban, az offense és a defense is kifogástalanul működött, ami győzelmet ért nekünk. A védelem meccsről meccsre egyre jobb, a támadósor is fejlődik, de néha sokszor a saját dolgát teszi nehezebbé. Készülünk az utolsó alapszakasz meccsünkre, ami mindent eldönthet!

 

A Cellect HFL további eredményei:

Budapest Cowbells-Miskolc Steelers 41-27 (6-0, 22-7, 13-13, 0-7)
Pontszerzők: Cseperkáló Péter, Czirók Márton, 2-2 TD, Kocsis Péter, Alex Tibbles 1-1 TD, Zsikla Zoltán 2PT, Szentirmai Zoltán 3 XP, illetve Leon Milosevic 2 TD, Troy Rice, Jónás Máté 1-1 TD, Jónás Máté 3 XP.13217476_1031321143625683_5455526844749340314_o

Fotó: Váradi Barna és Király Etelka

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Elég jó csapat ellen játszottunk, viszont nekünk is jól sikerült a felkészülésünk ellenük. A második negyed volt a kulcs, amikor meg tudtunk lógni. A defense-ünk az egész találkozón kiválóan teljesített, sok labdát szerzett touchdown-t is összehozott, az offense pedig szintén erős meccset hagyott maga mögött. Jó potenciál van a Miskolcban, sok tehetséges fiatal van ott, de lehet, hogy egy nagyobb edzői stábbal még izmosabbak lennének.

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük. Nagyon sok hibával játszottunk a kulcs szituációkban és nem tudtuk játszani a játékunkat. Az első félidőben beragadtunk és innen nehéz volt visszakapaszkodnunk. A második félidőben már jobban játszottunk, kiegyenlített volt a mérkőzés, de ez kevés volt ahhoz, hogy ráerőltessük akaratunkat a Cowbells-re és megfordítsuk a mérkőzés állását és más végeredmény szülessen. Kiesett játékosainkat még nem tudtuk pótolni az új érkezőkkel, de a következő edzéseken ezen fogunk dolgozni.

 

Győr Sharks-Budapest Wolves 33-23 (7-7, 7-0, 12-10, 7-6)
Pontszerzők: Becs László 2 TD, Rácz Balázs, Schwarz Ferenc, Brian Gessel 1-1 TD, Benkő Szabolcs 3 XP, illetve Bartos Ferenc, Aaron Osbourne, Lenner Péter 1-1 TD, Baksa Ferenc 1 FG és 2 XP.13233423_1041913055891732_786537482_n

Fotó: Becs László

Becs Péter, a Győr Sharks játékosa: Örülünk a győzelemnek, így megmaradt az esélyünk a rájátszásba jutásra. Az elmúlt 12 év alatt most először sikerült legyőznünk a Farkasokat, ez külön öröm számunkra. A puntok és a kick offok nem úgy működtek, ahogy működhettek volna, ezeken mindenképpen javítanunk kell. A támadósorunk sem volt százszázalékos a védelmünkben pedig, főleg a gyenge oldalon komoly problémáink voltak. Szerintem senki sem, főleg a Farkasok részéről, nem számított ilyen mérkőzésre és eredményre.

Miakich Gábor, a Budapest Wolves defensive koordinátora: Jól felkészült csapat benyomását keltette a Győr, mi pedig minden hibát elkövettünk, amit csak el lehetett. Gratulálunk a Sharks-nak! Utólag belegondolva ez a kettős terhelés jobban lefárasztotta a játékosokat, mint vártuk. Nehéz feldolgozni nekünk is, hogy a HFL-ben is botladozunk, de ez adja az amerikai foci sava borsát, hogy itt nincsenek lefutott mérkőzések, bárki megverhet bárkit. A hibáinkból tanulni kell, összekapjuk a srácokat és a Steelers ellen győzni akarunk! Viszont az sem lesz egyszerű, hiszen egy nappal előtte osztrák ligás találkozót játszunk a tabella elsővel.

Forrás: http://mafsz.org – RSS