Fagypont felett, jégesőben

Szép magyar eredményeket hozott a görkorcsolyázók hektikus időjárási viszonyok között lezajlott rangos versenye Németországban: több korosztályban is pontszerző helyezésekkel tértek haza a fiatalok Gross-Gerauból.

UP-info Immár 38-adszor rendezte meg Gross-Gerau a világ egyik legrangosabb gyorsasági görkorcsolya viadalát, amely az Európa Kupa-sorozat állomása volt egyben. Harminc ország nagyjából nyolcszáz indulója között a magyar utánpótlás legjobb versenyzői is rajthoz álltak, és remekül szerepeltek: Szeged, Szombathely és Tatabánya görkorisai vállalták a kihívást a szokásosan magas színvonalú versenyen.

gorkori03

Mamutmezőny Gross-Genauban

A hatalmas létszámú mezőnyök mellett a rendkívüli időjárási viszonyok is megnehezítették az indulók dolgát. Az április végi tavaszban helyenként szakadó esőben, alig fagypont feletti hőmérsékletben teljesítették a távokat, vasárnapra pedig jeges-havas eső is érkezett. Mindezek ellenére a junior A korosztály két magyar favoritja okos, taktikus versenyzéssel örvendeztette meg edzőit.

Kopilovic Eleonóra (Tornádó Team) ezúttal az 5000 m ponton nyújtott kiemelkedőt, hatodik lett, az 1000 m döntőjében pedig tizedikként végzett. Az ugyancsak Tornádó Team-tag Gardi Dominika minden távján kiegyensúlyozottan versenyzett. Mind a rövid, mind a hosszú számokban a hatodik-hetedik helyek valamelyikén végzett, és tekintettel arra, hogy a teljes kolumbiai válogatott rajthoz állt, a teljesítménye összesítésben a harmadik legjobb európai eredmény volt.

Bejczi Botond (Szombathelyi SI) a junior B-s fiúk között a négy táv alapján a 25. helyen zárt. Malinovszki Lilla (TDKE), Sajgó Anna (Tornádó Team) és Rigó Nikolett (TDKE) a kadetek versenyében indult hetven társával egyetemben. Malinovszki összesítésben a kilencedik, Sajgó a 13., Rigó pedig a huszadik helyen zárt. Az Európa Kupa-sorozat hosszú összetettjében Nikolett ráadásul a dobogó harmadik fokára állhatott.

Ugyanebben a korosztályban Gyurmánczi Dániel mutatott jó formát, különösen a 3000 m ponton elért kilencedik helyezése értékes. A Schüler A kategóriában a szombathelyi Lángoló Kerekek versenyzői szerepeltek remekül. Tóth Anna 1500 méteren a negyedik, Bödei Bálint összetettben a nyolcadik helyen végzett.

A Schüler B korosztályban is szépen helyt álltak a lányok, Gurszki Kitti KDE nyolcadik lett. Izbéki Alexandra (TDKE) végig versenyben volt a dobogós helyezésért, csupán bukás miatt csúszott a jó helyezésről, és így a 12. helyen zárt. Ugyanebben a kategóriában Sipos János (Szombathelyi SI) összetettben a második helyen fejezte be a viadalt.

A részletes eredményeket itt találja. A beszámolót köszönjük Garzó Erikának. 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS