FC Barcelona: argentin kiválóság is a kiszemeltek között! – sajtóhír

Katalán lapértesülések szerint az FC Barcelonánál felfigyeltek az FC Porto kulcsemberének, Alan Varelának a teljesítményére.

A 22 esztendős védekező középpályás, középhátvédként is otthonosan mozgó játékost nemrég testközelből is figyelhette a Barca, a két csapat portugáliai Bajnokok Ligája találkozóján.

A hazájában, a Boca Juniors együttesében nevelkedő, onnan a mögöttünk hagyott nyáron a Porto-hoz szerződő Varela jó teljesítményt nyújtott a katalánok elleni találkozón, különösen felhívva magára a figyelmet a passzaival, egészen pontosan azzal, ahogy ‘lát a pályán’, és amilyen gyors döntéseket hoz.

A katalán Sport című lap szerint a Barca az idény eleje óta figyeli a Porto játékosát, akinek portugáliai szerződése 2028-ig szól.
A Sport felhívja a figyelmet, hogy a jelenleg 9 millió euróra taksált játékos jövőbeni átigazolása minden bizonnyal csak ennél az összegnél magasabb kategóriába tartozna, figyelembe véve Varela hosszú távú szerződését, valamint azt, hogy a Porto a játékos jogainak 80%-át szerezte csupán meg.

fociclub