Fehérvár–MAC 1-1

Az utolsó percben fordított a Fehérvár az U18-as jégkorong-bajnokság döntőjének harmadik meccsén a MAC Budapest ellen. Az U20-as bajnokság első meccsén a MAC fölényes győzelmet aratott a fehérváriak ellen.

Pusztai Viola Fehérvár–MAC párharcból sosem elég, ezen a héten meg aztán többszörös dózisban kapnak belőle a jégkorong szurkolói. Hétfőn dilemma előtt álltak, hiszen az U18-as bajnoki döntő harmadik mérkőzését és az U20-as elő meccsét is este hatkor játszották. Igaz, az egyiket Székesfehérváron, a másikat Budapesten.

A Fehérvár az utolsó percben szerezte meg a győzelmet a MAC ellen az U18-as bajnokság döntőjében Forrás: ifj. Ocskay Akadémia

A Fehérvár az utolsó percben szerezte meg a győzelmet a MAC ellen az U18-as bajnokság döntőjében  •  Forrás: ifj. Ocskay Akadémia

Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy mindkét összecsapás MAC-győzelmet hozzon. Egészen pontosan két perc, harmincnyolc másodperc. Az U18-asok döntőjének harmadik találkozóján ugyanis a fehérváriak hiába szerezték meg hazai jégen a vezetést a tizenhatodik másodpercben,  a budapestiek a mérkőzés közepén már 3-1-re vezettek.

Nemrég láthattunk hasonlót a MOL Liga elődöntőjében, amikor a MAC 4-0-ra elhúzott idegenben, végül a Fehérvár örülhetett a hosszabbításban behúzott 5-4-es győzelemnek. Nos, ezúttal a meccs a rendes játékidőben dőlt el. Az 58. percig a MAC 3-2-re vezetett, akkor azonban Szabó Dávid egyenlített. A fehérváriak nem akartak extra időt tölteni a jégen, ezt góllal nyomatékosították: Császár Hunor ötvenegy másodperccel a vége előtt állította be a 4-3-as végeredményt.

A Fehérvár 2-1-re vezet a három nyert meccsig tartó párharcban. A felek legközelebb szerdán találkoznak, de akkor az osztrák liga döntőjének első mérkőzésén veszik fel egymás ellen a kesztyűt.

U18-AS BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
Első mérkőzés: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia−MAC Budapest 5-1
Második mérkőzés: MAC Budapest–Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 4-2
Harmadik mérkőzés: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia−MAC Budapest 4-3
Március 29. (kedd): MAC Budapest–Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
OSZTRÁK IFJÚSÁGI LIGA, DÖNTŐ
Március 23. (szerda): MAC Budapest–Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, Kisstadion, 18.50
Március 26. (szombat): Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia−MAC Budapest, Székesfehérvár 17.00

Az U20-as bajnokság fináléjában elég valamelyik félnek két meccset nyernie az aranyéremhez. Az elsővel ahhoz a MAC Budapest került közelebb. A MOL Liga-együttes fiataljai mindkét oldalon visszatértek korosztályos csapatukba, ezért is meglepő, hogy az összecsapás nem hozott szoros eredményt.

A MAC U20-as csapata fölényesen győzte le a Fehérvárt Forrás: MAC Budapest

A MAC U20-as csapata fölényesen győzte le a Fehérvárt  •  Forrás: MAC Budapest

Olyannyira nem, hogy a Fehérvárnak a Tüskecsarnokban gólt sem sikerült lőnie, miközben a MAC ötször is betalált. A MOL Ligában is remeklő védő, Stipsicz Bence ezúttal is húzóembernek bizonyult: egy gólt és két gólpasszt írhattak a neve mellé. Terbócs István ugyancsak ott folytatta, ahol a felnőttek között abbahagyta, azaz gólokkal: kettővel vette ki a részét az 5-0-s győzelemből.

„Kicsit nyögvenyelős kezdés után szereztük meg a vezető gólunkat az első harmadban – mondja Terbócs. – A második elején viszonylag két gyors találattal növeltük az előnyünket, és az utolsó játékrészben sem vettünk vissza a lendületből, így még kettőt hozzá tudtunk tenni. A két csapat közötti nagy különbséget ma az jelentette, hogy a Fehérvárnak nem voltak veszélyes támadásai, anélkül pedig nehéz gólt szerezni. Nem számítottam ilyen nagy győzelemre, de jó érzéssel tölt el, hogy kontrollálni tudtuk a meccset.”

Az U20-as bajnoki cím akár már csütörtökön eldőlhet, ha nyer a MAC a Fehérvár otthonában. Utóbbinak azért biztosan lesz ahhoz egy-két szava.

U20-AS BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
Első mérkőzés: MAC Budapest–Fehérvár AV19 5-0
Március 24. (csütörtök): Fehérvár AV19−MAC Budapest, Székesfehérvár, 18.00
Március 29. (kedd): MAC Budapest–Fehérvár AV19, Tüskecsarnok, 18.00 (ha kell)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS