Fehérvári és újpesti dupla

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és az UTE is győzelemmel folytatta szereplését az U16-os jégkorong European Rookie Cup zágrábi négyes döntőjében. Előbbi az osztrák Villachot verte, utóbbi a MAC Budapestet ütötte ki a második napon.

Németh Kornél A fehérvári együttes a MAC elleni mérkőzéssel ellentétben, már az első harmadban vezetett osztrák riválisa ellen. A Villach 3-2-nél talán még reménykedett, de a folytatás egyértelműen a magyar csapat akarata szerint alakult. Az Ocskay-akadémia kétszer is betalált a második játékrészben, így magabiztos előnnyel várta a záró felvonást. Bár a Villach 2-1-re hozta az utolsó harmadot, az csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A fehérváriak 6-4-re nyertek, így két találkozó után veretlenek a zágrábi döntőben.

hokifotoA második szombati mérkőzésen a győzelemmel kezdő UTE és a vereséggel rajtoló MAC csapott össze. A budapestiek rangadóját úgy kezdték a lilák, mint egy nappal korábban a Fehérvár: az első harmad végén 1-1 volt az eredmény. Hiába vártunk igazi ki-ki meccset, a folytatás is a pénteki találkozót másolta, hiszen az Újpest ugyanúgy 3-0-ra nyert, mint az Ocskay. A két csapat a hazai bajnokság bronzpárharcában 2-2-re áll, ám itt az utolsó harmadban csak a lilák voltak a jégen. Végül 6-1-re nyertek, így két mérkőzés után a fehérváriakhoz hasonlóan veretlenek.

Vasárnap a két hibátlan csapatunk egymás ellen dönti el, melyikük nyeri az European Rookie Cupot, míg a MAC a Villach elleni győzelemmel a harmadik helyen zárhatja a zágrábi tornát.

EUROPEAN ROOKIE CUP, U16-OS NEMZETKÖZI TORNA, NÉGYES DÖNTŐ, ZÁGRÁB
Pénteki eredmények: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia–MAC Budapest 6-2, UTE–Villach (osztrák) 4-2
Április 9. (szombat): Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia–Villach (osztrák) 6-4, UTE–MAC Budapest 6-1
Április 10. (vasárnap): MAC Budapest–Villach (osztrák) 10.00, Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia–UTE 13.00
A jelenlegi állás: 1. UTE 6 pont, 2. Ifj. Ocskay Gábor JA 6, 3. Villach 0, 4. MAC Budapest 0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS