Fehérvári öröm

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia megtréfálta a hazai pályán játszó Debreceni Kosárlabda Akadémiát az országos fiú-serdülőbajnokság döntőjében, így a székesfehérváriak nyakába került az aranyérem.

Lakner Gábor Két olyan csapat találkozott az országos fiú-serdülőbajnokság Debrecenben megrendezett nyolcas döntőjének végső összecsapásán, amely minden addigi mérkőzését megnyerte. Az elődöntőben a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia könnyebben győzött, míg a Debreceni Kosárlabda Akadémia alaposan megküzdött a Vasas ellen.

Serdülő DKKA Debrecen döntő

A fehér mezes DKKA a debreceniek útját állta a döntőben  •  Forrás: kosarsport.hu

Talán annak is köszönhető, hogy a mérkőzés elején elléptek a székesfehérváriak, és az első negyed végére tízpontos előnyt harcoltak ki. A telt ház és a fantasztikus hangulat egyébként mindkét csapatot megfogta, hiszen a fiatalok még nem sokszor éltek át hasonlót. Hiába szórta a pontokat a debreceni Neuwirth Bence, a csapata nem tudott közelebb zárkózni, sőt, a nagyszünetre kialakult az addigi legnagyobb, tizennégy pontos különbség.

A harmadik negyedben már tizenhét pont választotta el a csapatokat, és bár a hajrá a hazaiaké volt, még mindig magabiztos előnnyel vágott neki az utolsó tíz percnek a DKKA. A fehérvári csapatból Awogbeni tarthatatlannak bizonyult a palánk alatt, neki is nagy szerepe volt abban, hogy a debreceniek végül nem tudtak felzárkózni. A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia 75-63-ra győzött, és megszerezte a bajnoki címet, a hazaiaknak be kellett érniük az ezüstéremmel.

ORSZÁGOS FIÚ-SERDÜLŐBAJNOKSÁG, DEBRECEN
Döntő

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia–Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI 75-63 (22-12, 21-17, 16-17, 16-17)
Legjobb pontszerzők: Awogbemi 16, Somlai-Kiss 16, ill. Neuwirth 29, Nemes 16

A bronzérem a Vasas Akadémia játékosainak nyakába került, a pasarétiek, akik tizenegy perc után már húsz ponttal is vezettek, végül 86-77-re győzték le a MAFC Kosársuli csapatát. Az ötödik helyért rendezett mérkőzésen a Zsíros Akadémia Kőbánya hatalmas küzdelemben 73-70-re múlta felül a Soproni Sportiskolát. A hetedik helyet a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia szerezte meg, miután 86-53-ra győzött a Budapesti Honvéd ellen.

ORSZÁGOS FIÚ-SERDÜLŐBAJNOKSÁG
A végeredmény

1. Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia, 2. Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, 3. Vasas Akadémia, 4. MAFC Kosársuli, 5. Zsíros Akadémia Kőbánya, 6. Soproni Sportiskola, 7. Szombathelyi Kosárlabda Akadémia, 8. Budapesti Honvéd

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS