Fehérváron felavatták Kovács Ferenc mesteredző köztéri szobrát

Nagy Benedek szobrászművész köztéri alkotása díszíti a Sóstói Stadion Csíkvári úti oldalát. A Videoton edzőlegendája, Kovács Ferenc szobrát avatták a Fehérvár FC soros bajnokija előtt.

(Fotó: FEOL / Fehér Gábor)

A székesfehérvári labdarúgás legendás edzője, Kovács Ferenc három időszakban is dirigálta a Videoton SC együttesét. 1972 és 1977 között, 1983 és 1986 között, valamint 1987-88-as idényben. Irányítása alatt 1976-ban bajnoki ezüstérmet szerzett a Vidi, 1985-ben pedig az UEFA-kupa döntőjéig vezette a fehérvári együttest.

Kovács Ferenc 1934-ben született, az MTK-ban futballozott, míg a válogatottal olimpiai bronzérmet szerzett. Edzőként az Eger, a Videoton, a Las Palmas, a Vasas, a Debrecen, a Szeged és az Újpest gárdáinak trénere volt.

A Videoton FC örökös tiszteletbeli elnöke 2018. május 30-án hunyt el.

Feri bácsi szobra a Sóstói Stadion előtt áll, a legendás edző a kispadon ül épp, s így akár mellé is lehet telepedni – átvenni valamicskét abból a miliőből, amit Kovács Ferenc képviselt.

Nagy Benedek köztéri alkotásának avatóját a korábbi televíziós kommentátor, Gulyás László vezette le, beszédet mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Balogh Attila, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, valamint az 1984-85-ös UEFA-kupában menetelő Videoton SC csapatkapitánya, Csongrádi Ferenc. A szobrot Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője szentelte meg.

A szoboravatón Kovács Ferenc számos korábbi labdarúgója is megjelent, az eseményre több százan voltak kíváncsiak. A leleplezés különleges hangulatát erősítették az RBD szurkolói csoport rigmusai és dalai.

/feol.hu, fotó: Fehér Gábor/

Post Views: 3

JochaPress