Fejvédőben légy profi!

Balzsay Károly szövetségi edző legalább három éremmel szeretne hazatérni az oroszországi serdülő Európa-bajnokságról. Az előjelek jók, mert a gyerekek sokat fejlődtek az év eleje óta, ráadásul a mester a mentális felkészítésre is nagy súlyt helyez.

Nagy-Pál Tamás Az étel kitűnő a tatai Olimpiai Edzőközpontban, ezért aztán nem könnyű az ott edzőtáborozó ökölvívók dolga, ha tartani akarják a versenysúlyukat – tudjuk meg Varga Gyulától, a KSI 14 éves bokszolójától. Ennek persze a fele csak tréfa, mert bár az étteremben tényleg dugig tudnák tömni magukat a fiatalok, nem teszik, ugyanis a serdülő Európa-bajnokságra készülnek.

Serdülő ob

Még a hazai mezőnyben

Ha maga a kontinenstorna nem lenne elég motivációs tényező – amit azért kétlünk –, akkor is ott van Balzsay Károly személye: az amatőrként Eb-ezüstérmes, profiként világbajnok bokszoló januárban avanzsált a korosztályos válogatott szövetségi edzőjévé, s azóta készíti fel a fiatalokat a jövő héten kezdődő anapai viadalra.

„Gőzerővel fogtunk munkához – mondja. – Már márciusban tartottam ismerkedő edzőtábort, aztán jött a diákolimpia, amelyen lehetőségem volt versenykörülmények között is felmérni a srácokat. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtek azóta. Hónapról hónapra erősödnek, és tolódik feljebb a súlyuk. De nemcsak fizikumban, hanem boksztudásban is előrébb léptek.”

Elégedett lehet, hiszen nyilvánvaló: a klubokban megfelelő munkát végeznek a gyerekekkel. „Meglátszana, ha a szakosztályokban nem történne semmi. El sem mernék velük utazni az Eb-re, ám ők keményen végigdolgozták a nyarat. Nekem már csak egységesebbé kell tennem a csapatot, motivációt és lendületet adni a fiúknak. Felpörgetem őket, kicsit intenzívebbé teszem a mozgásukat erre a három hétre.”

A motivációs felkészítést rendkívül fontosnak tartja, mert jól emlékszik rá, ő is mennyit agyalt fiatalon a hasonlóan rangos események előtt. „Sokat köszönhettem a sportpszichológiának. Ezért próbálom én is őket még céltudatosabbá tenni. Mindig azt mondom: profinak kell lenni. De ez nem azt jelenti, hogy trikó meg fejvédő nélkül bokszolunk a ringben, hanem azt, hogy tudatosak vagyunk. Na meg, természetesen, magabiztosak is.”

Balzsaynak versenyzőként is van tapasztalata korosztályos Eb-ről, 1997-ben ezüstérmet szerzett a juniorok között. Ennek ellenére nem szemezget a saját múltjából, mert nem szereti a „bezzeg az én időmben…” kezdetű szövegeket. „Persze néha mesélem a saját történeteimet nekik, de azt általánosságban adom elő, más aspektusból. Bemutatok egy-egy példát, ami adott esetben akár a sajátom is lehet, de ez egyáltalán nem fontos.”

Úgy érzi: a gyerekek egyébként sem azért néznek fel rá, mert veretes pályafutás áll mögötte. „Az eredményes karrier sokkal kevésbé számít, mint az, hogy határozottan, szigorúan lépek fel, ugyanakkor következetes vagyok. Inkább az motiválja őket, hogy élvezik az edzéseket. Jobban is örülök neki, hogy a szakmaiságot díjazzák, és nem a múltamat.”

Az pedig, hogy a szakember jövője milyen lesz, akár most is eldőlhet, hiszen edzőként a serdülő Eb az első komoly vizsgafeladata. Mindenesetre sikeres bemutatkozásról álmodozik: mind a három színű éremből szeretne legalább egyet hazahozni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS