Fél lábbal Rióban – Földházi Zsófia 2. lett a vk-döntőn


Az öttusázók sarasotai világkupa-döntőjében Földházi Zsófia az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn mögött a második helyen ért a célba. A magyar versenyző ezzel az eredményével megerősítette helyét az olimpiai kvótaverseny élcsoportjában, és szinte biztosra vehető riói indulása.

Földházi a csütörtöki körvívásban 18 győzelmet aratott, majd pénteken a bónuszvívásban is szerzett pontot, így 13. volt ebben a számban. A 200 méteres úszást 2:11.05 perccel a második leggyorsabban teljesítette, majd a lovaglása ugyan nem sikerült jól, de három szám után az orosz Anna Burjakkal holtversenyben így is az ötödik helyen állt. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futásban ismét remekelt, a második leggyorsabb volt a kombinált számban, ezzel ezüstérmet nyert.

„És először érzem azt, hogy elmondhatom nektek… Sikerült, úgy néz ki!!! Második lettem az utolsó világkupán, ezzel a pontszámmal meg 99%, hogy irány Rio” – írta Zsófia a Facebook-oldalán.

Földházi a döntőt megelőző négy versenyből három viadalon indult, Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten pedig második lett.

A vk-fináléban közvetlenül nem osztanak riói kvótát, de emelt szintű pontokat lehet gyűjteni az olimpiai ranglistára, amelyről a június elsejei zárás után legalább hat férfi és hat női versenyző jut majd részvételi joghoz. Földházi mostani eredményével megerősítette helyét a közvetlen élcsoportban. A 36 fős mezőny másik magyar résztvevője, Alekszejev Tamara 15. lett.

NŐK, Eredmények: 1. Lena Schöneborn (német) 1375 pont, 2. Földházi Zsófia 1366 (vívás: 18 győzelem/17 vereség/209 pont, úszás: 2:11.05 perc/307 pont, lovaglás: 276, lövészet-futás: 12:06 perc/574 pont), 3. Ieva Serapinaite (litván) 1360, …15. Alekszejev Tamara 1292 (19/16/215, 2:18.79/284, 278, 13:05/515).

Szombaton a férfiak versenyét rendezik, ahol a csütörtöki vívás után Demeter Bence a 18., Marosi Ádám a 23., Kasza Róbert a 27. helyről várja a folytatást, vasárnap pedig a vegyesváltóra kerül sor.

A vk-finálé után május végén Moszkvában lesz a világbajnokság, melyen három kvótát osztanak, majd az ezután záruló olimpiai ranglistáról június 1-jén osztanak ki minimum 6-6 kvótát az ötkarikás játékokra. Egy nemzet maximum két-két versenyzőt küldhet az olimpiára, de a ranglistáról további versenyzők is feljuthatnak nemzetenként a kvótás helyekre. Ezután az adott országok szövetségei döntik el, ki lesz az a 2 versenyző, aki képviseli hazáját az ötkarikás játékokon. A riói olimpián a férfiaknál és a nőknél egyformán 36 öttusázó indulhat.

Az olimpiai rangsor zárása után még egy verseny szerepel az öttusázók naptárában: a július első hetében rendezendő szófiai Európa-bajnokság. Eddig Kovács Sarolta és Kasza Róbert szerzett (nemzeti) kvótát a magyar öttusázók közül a riói olimpiára.

(MOB-MTI, fotó: Földházi Zsófia Facebook-oldala)

Forrás: www.mob.hu – RSS