Félbeszakított mérkőzés

image

Lassan mindennapos lesz a szurkolók által előidézett erőszak és brutalitás a futballpályákon.

Ezúttal Romániában a Ploiesti – Steua mérkőzésen kellett a bírónak véget vetni a játéknak a szurkolók rendbontása miatt.

A játék 44. percében 1 – 0 – ás vezetésnél a fővárosiak éppen egy büntetőrúgáshoz készülődtek, amikor egy  szurkoló a középpálya felé rohant és az ott  álló játékost Galamazt hátulról olyan erősen arculütötte, hogy hordágyon kellett a pályáról levinni.

 A randalírozó szurkoló  nekirontott  a szerb Martinovicnak is és mindketten a földre kerültek. A szerb játékosnak sikerült először  felugrania és belerúgott a támadójába. Közben beavatkozott egy másik játékos is, hogy megvédje játékostársát.

 Csak ekkor sikerült a biztonságiaknak az agresszív szurkolót eltávolítani. Fokozta a káoszhangulatot az is, hogy a bíró a védekező játékosok magatartását sportszerűtlennek minősítette és mindkét játékosnak piros lapot adott és nekik is távozniuk kellett a pályáról.

 Nagy nehezen helyreállt a rend, de rövid idő múlva robbanószerkezetet dobtak a nézők a pályára és egy újabb játékos is megsérült. Így a bírónak nem maradt más választása, mint hogy megszakítsa a mérkőzést. A randalírozót, aki valószínűleg kábítószer hatása alatt állt, letartóztatta a rendőrség.