Felemás nap, érmekkel

Öt biztos érme van a serdülőválogatottnak, ennek ellenére nem zártak túl jó napot öklözőink a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságon. A negyeddöntők utolsó felvonásán a hét ringbe lépő magyarból mindössze kettő jutott tovább.

Majer Dániel Mondhatni, keretbe foglalta a napját a serdülőválogatott a zágrábi Eb-n, hét szorítóba lépő versenyzőjéből ugyanis az elsőnek és az utolsónak jött össze a győzelem. A többiek egytől egyig kikaptak, ki szoros csatában, ki kevésbé szorosban.

A hangulatra és a közönségre nem lehet panasz Zágrábban Forrás: eubcboxing.org

A hangulatra és a közönségre nem lehet panasz Zágrábban  •  Forrás: eubcboxing.org

Kecskeméti Roland a 41,5 kg-ban hozta a nap első és jó ideig utolsó győzelmét a dán Mikail Harmanci ellen, 3-0-ra, a válogatott negyedik érmét szállítva. „Roland nagyon szépen, taktikusan bokszolt, minden utasítást betartott. Látszott rajta, hogy már most rutinos, sok mérkőzésnyi tapasztalattal rendelkező ökölvívó” – értékelt a mester, Dorkó Péter.

Aztán elkezdtek sorjázni a vereségek, Lőczi Roland 56 kg-ban a román Alexandru Viorel Badeától, Horváth Milán 59 kg-ban az olasz Giacomo Michelitől kapott ki. Talán ez volt a nap lét legsimább magyar veresége. „Fejben nem tudták elviselni a terhet. Voltak ugyan jó pillanataik, de nagyon simán kaptak ki. De dolgoznak tovább, és idővel megoldják a problémáikat.”

Lakatos Zsolt a 43 kg-ban már szorosabb mérkőzést vívott az olasz Ismaele Dovizioso ellen, a találatokat nézve akár nyerhetett is volna, sorozatos fejdobálása miatt viszont rossz összképet mutatott a meccs. Zsolt 2-1-es pontozással maradt alul.

A másik Zsolt, Zúró 50 kg-ban a szerb Nermin Ajetovics ellen állt ki, míg Győrei Barnabás 72 kg-ban a horvát Borna Loncaric ellen. „Zsolt a három menet alapján véleményem szerint jobb volt, mégis a szerbet hozták ki győztesnek, 2-1-re. Barnabásnak egy gondja volt, a hazai pályán bokszoló ellenfele. Nagyon meg kellett volna vernie ahhoz, hogy őt hozzák ki. A valóságban ez éppenhogy sikerült csak.”

Azóta kiderült, Loncaric a zágrábi torna egyetlen horvát érmese…

Arról, hogy ne keserű szájízzel zárjuk a napot, Kiss Levente gondoskodott a nehézsúlyban, miután a második menetben elért technikai K. O.-val zuhanyozni küldte a bosnyák Email Hirkicet, ötre növelve a magyar érmek számát.

„Felemás érzéseim vannak, az előzetesen várt két-három éremhez képest túlteljesítettünk, előre aláírtuk volna az ötöt. A gyerekek többnyire jól és határozottan bokszoltak, de a nemzetközi meccsek számában igen nagy a lemaradásunk, azon kell változtatni, és akkor még szebb eredményeket érhetünk el.”

Dorkó ugyanakkor kiemelte, hogy a hagyományosan erős országok, azaz az oroszok, ukránok, írek és angolok mellett ebben a korosztályban már a magyarok ellen is nehéz küzdeni, amit azért jó látni.

Az Európa-bajnokság pihenőnapot követően az elődöntőkkel folytatódik.

SERDÜLŐ ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Negyeddöntő
41,5 kg: Kecskeméti Roland–Mikail Harmanci (dán) 3-0
43 kg: Ismaele Dovizioso (olasz)–Lakatos Zsolt 2-1
50 kg: Nermin Ajetovic (szerb)–Zúró Zsolt 2-1
56 kg: Alexandru Viorel Badea (román)–Lőczi Roland 3-0
59 kg: Giacomo Micheli (olasz)–Horváth Milán 3-0
72 kg: Borna Loncaric (horvát)–Győrei Barnabás 2-1
+76 kg: Kiss Levente–Email Hirkic (bosnyák) technikai K. O. a 2. menetben

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS