Felfüggesztett karrier

Az U18-as válogatott Kiss Virág úgy döntött, hogy átmenetileg felfüggeszti sportpályafutását. A döntés klubjának ügyvezetőjét, Mészáros Zalánt is váratlanul érte, de úgy véli, a játékos boldogsága a legfontosabb.

Lakner Gábor Kiss Virág, a PEAC-Pécs U18-as válogatott centere váratlanul úgy döntött, hogy felfüggeszti sportpályafutását. A tizenhét éves játékos nyáron részt vett a korosztályos Európa-bajnokságon, így hosszabb szünetet kapott a klubcsapatát irányító Roberto Hernandeztől.

Annak leteltével viszont bejelentette, hogy nem tér vissza.

„Jelenleg sem mentálisan, sem fizikálisan nem állok készen arra, hogy a saját elvárásaimnak megfeleljek” – indokolta döntését Kiss Virág, aki a kosárlabdával kapcsolatos megterhelő feladatai miatt jutott erre az elhatározásra.

Kiss Virág

Kiss Virág az U18-as Eb-n  •  Fotó: FIBA/Martin Metelko

A Rátgéber Akadémia neveltje korosztálya egyik kiemelkedő tehetségének számít a szakemberek egybehangzó véleménye szerint. Tizenhét éves koráig 194 cm magasra nőtt, ami miatt egészen elképesztő lehetőségek rejlenek benne, hiszen ahogy Rátgéber László mesteredző szokta mondani: a magasságot nem lehet tanítani.

Már tizennégy évesen bemutatkozott az NB I-ben, a tavalyi U17-es világbajnokságon – amelyen bronzérmes lett a magyar válogatott – beválasztották a torna All Star-csapatába is. Annál csak kevés nagyobb egyéni elismerés létezik. Most mégis a szünet mellett döntött, és csak remélni tudjuk, hogy nem véglegesen fordított hátat a pályának.

Mészáros Zalánt, a pécsi klub ügyvezetőjét is váratlanul érte a döntés.

„Már tavasszal voltak jelei annak, hogy Virág nem tudja feldolgozni a folyamatos terheket, azzal együtt váratlanul ért a bejelentése. Talán az lett volna a legszerencsésebb, ha nyáron nem megy el a válogatottba, de természetesen elengedtük. Sajnos, onnan sem pozitív élményekkel tért haza.”

A klubvezetőt arról is megkérdeztük, Kiss Virág kiesése mennyire érinti érzékenyen a pécsi együttest.

„Kisebb tragédiát jelent, hogy elveszítettük Virágot, hiszen már készen volt a csapatunk, neki pedig komoly szerepet szántunk. Szeptember közepén magyar játékos – pláne fiatal – már nincs a piacon, így csak külföldi kosárlabdázóval tudjuk pótolni, ami anyagilag is megterhelő.”

Szerinte mégsem a PEAC-Pécs vesztesége a legnagyobb.

„Minden problémánk eltörpül amellett, hogy a magyar kosárlabdázás elveszítheti az egyik legnagyobb tehetségét. Remélem, hogy később hiányozni fog neki a sportág, és megváltoztatja a véleményét. Amennyiben úgy dönt, természetesen várjuk vissza.”

Az egykori válogatott játékos természetesen nem csak a vezető szemével nézi a történteket, empatikusan kezeli Kiss Virág távozását is.

„A legfontosabb, hogy ő boldog legyen. Amennyiben ahhoz arra van szüksége, hogy eltávolodjon a kosárlabdától, hagynunk kell, hogy megtegye. Elfogadjuk a döntését, és a lehetőségeinkhez mérten a továbbiakban is mindenben támogatjuk.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS