Félidő 2-0, vége 2-3: Priskin vezérletével nagy fordítás az NB II-ben

Az NB II 35. fordulójában kivételesen péntek este is rendeztek egy mérkőzést, a 14. helyen álló Békéscsaba a 10. ETO FC-t fogadta.

Az első játékrészben kétgólos előnyt szerzett a hazai csapat Ilyés Tamás és Kitl Miklós találataival, ám a szünet után hatalmas fordulat következett. Egy perc sem telt el, amikor Fodor Ferenc fejjel szépített, majd a 48. percben tizenegyeshez jutottak a győriek, sőt a hazaiaktól kiállították Farkas Márkot.

A büntetőt Priskin Tamás értékesítette, így gyorsan egyenlített is az ETO a második játékrészben. Ezzel pedig még nem volt vége, a 65. percben Priskin duplázni tudott és ezzel előnyhöz juttatta csapatát. Ezt pedig meg is őrizte az ETO, így kétgólos hátrányból fordítva hozta el mindhárom pontot Békéscsabáról.

NB II, 35. forduló

Békéscsaba–ETO FC Győr 2-3 (Ilyés 22., Kitl 39., ill. Fodor (47.), Priskin (49. – 11-esből, 65.)

Vidi: A szezon végén visszavonul a 48-szoros magyar válogatott középpályás