Félig tele a pohár

Győzelemmel zárt az U18-as jégkorong-válogatott Szlovéniában szereplő csapata, míg a lengyelországi Négy Nemzet-tornán részt vevő együttes hosszabbításban szenvedett vereséget.

Pusztai Viola Nem a magyaroknak kedvezett Fortuna szombaton, miután nemcsak az U15-ös jégkorong-válogatott, hanem az U18-as lengyelországi Négy Nemzet-tornán jégre lépő csapata is hosszabbításban szenvedett vereséget. Eleve nem indult jól a meccs, hiszen az ukránok a második harmad elejére már két gólos előnyre tettek szert.

Jól szolgálta a vb felkészülést a két nemzetközi torna Fotó: Marcin Kolakowski

Jól szolgálta a vb felkészülést a két nemzetközi torna  •  Fotó: Marcin Kolakowski

Korai volt a délelőtt tizenegy órás kezdés, mert a magyar fiúk csak dél körül ébredtek, de akkor aztán hirtelen, mert még az utolsó játékrész előtt Horváth Richárd és Szalma Zsolt góljával egyenlítettek. A harmadik harmad közepén ismét az ukránokhoz került az előny, de alig két perc múlva Vas Márk egalizált. A rendes játékidőben már nem változott az eredmény, a hosszabbításban pedig az ukránok találtak először a kapuba, így övék lett a 4-3-as győzelem.

Miután a másik meccsen az osztrákok magabiztosan győzték le a lengyeleket, a magyar csapat végül négy pontot gyűjtve a második helyet szerezte meg a „sógorok” mögött.

A válogatott edzője, Horváth András így értékelt:
− Azt vártam a srácoktól, hogy picit élesebben kezdenek, kihasználják, hogy az ukránok a tegnapi nap után kevesebbet tudtak pihenni. Ezt nem sikerült maradéktalanul véghezvinni, egy-két ember nem állt készen a kezdésre, de aztán személyenként és csapatként is bizonyítottunk, mivel kétszer is felálltunk hátrányból. Szereztünk egy pontot, ami az ukránok ellen jó eredmény, és a második hellyel is elégedettek lehetünk. Leginkább mentálisan kell előrelépnünk, mert nem tudunk a komolyabb meccseken hatvan percen keresztül koncentrálni. A harminc-negyven perc magas színvonalú játék pedig nem elegendő, a vb-n egy hét alatt ötször kell kerek órán át jó teljesítményt nyújtani.

U18-AS NÉGY NEMZET-TORNA, POZNAN (LENGYELORSZÁG)
Magyarország−Ukrajna 3-4, hosszabbítás után, Ausztria−Lengyelország 8-2
A végeredmény: 1. Ausztria 9 pont, 2. Magyarország 4, 3. Lengyelország 3, 4. Ukrajna 2

Szlovéniában az U18-asok másik fele bizonyította, hogy valóban kiéhezett a győzelemre. A fiúk remekül kezdtek, már a kilencedik percben megszerezték a vezetést Varga Tamás révén, s a házigazda szlovénok még fel sem ocsúdtak, hogy közepet kell kezdeniük, máris duplázhattak. Ugyanis csak kilenc másodperc telt el addig, hogy a Csiki Attila ismét megzörgesse a hálójukat.

− Miután belőttük az első gólt, mindenki euforikus állapotba került – mondja a csapat edzője, Peterdi Imre. – A következő sor is megtette, amit kellett, a taktika szerint rálőtte a kapura a pakkot, ami szerencsésen megpattant, és utat talált a hálóba. A srácok kellőképpen felpörögtek a meccsre, mindenki végig fegyelmezetten játszott, maximálisan betartották, amit kértünk tőlük, és a gyorsan szerzett vezetés megadta az alaphangot.

A fiúk amellett, hogy pontosak voltak elöl, remekül védekeztek hátul, hiszen a szlovénok csak a harmadik harmad közepén szerezték meg az első és egyben egyetlen találatukat. amelyre ráadásul szinte azonnal válaszolt Szigeti Ákos, kialakítva a 3-1-es végeredményt. A magyar válogatott végül a hibátlan franciák és az olaszok mögött a harmadik helyet szerezte meg.

Peterdi azt mondta a torna után:
− Miután vb-re készülünk, elsősorban azt figyeltük a meccseken, ki hogyan tartja be a taktikát, illetve ki viselkedik csapatemberként. Huszonkét olyan játékost keresünk, aki egy hajóban ül, egy irányba evez, és egyszerre. Nem fordulhat elő az, hogy az egyik csak fél gőzzel húzza, a másik meg teljes erővel, mert az nem vezet eredményre.

U18-AS NÉGY NEMZET-TORNA, BLED (SZLOVÉNIA)
Magyarország−Szlovénia 3-1, Franciaország−Olaszország 6-1
A végeredmény: 1. Franciaország 9 pont, 2. Olaszország 4, 3. Magyarország 3, 4. Szlovénia 2.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS