Fellobbant a láng Rióban

Hangulatos, tartalmas és szép nyitó ünnepséggel kezdődött meg az első dél-amerikai olimpia. 207 ország sportolói vonultak be a Maracana Stadion gyepszőnyegére. Magyar idő szerint hajnali öt előtt gyújtotta meg az olimpiai lángot Vanderlei Cordeiro brazil atléta. A ceremónia amellett, hogy bemutatta Brazíliát és Rio de Janeirót, felhívta a figyelmet a globális felmelegedés problémájára is.

Up-info Az olimpiai versenyeket megnyitó ünnepségeknek van hagyományos, protokolláris része, amely köré a mindenkori rendező showműsort produkál. Ami a hivatalos részt illeti, Rióban is minden a helyén volt: köszöntőt mondott a szervezőbizottság elnöke (jelen esetben Carlos Nuzman), mindenkit üdvözölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach. Majd szót kapott Kipchoge Keino, Kenya egykori futóklasszisa, akit elsőként díjaztak az Olimpiai Babérral. Michel Temer, Brazília ideiglenes államfője hivatalosan megnyitotta a riói olimpiát, felvonták a brazil és az olimpiai lobogót, elmondták az olimpiai esküt. Majd magyar idő szerint nem sokkal hajnali öt óra előtt fellobbant az olimpiai láng.

Minden ötkarikás megnyitón az a nagy kérdés, hogy ki gyújtja meg a lángot. Ez mindenütt hétpecsétes titok az utolsó pillanatig, hogy a meglepetés erejével hasson. Rióban elmaradt volna a meglepetés, mert a világ arra tippelt, hogy a Fekete Gyöngyszem, azaz a futballfenomén Pelé végzi el a ceremóniát. Csakhogy a 76 éves legenda – egészségi okokra hivatkozva – már előre lemondta.
Így aztán Vanderlei Cordeiro, olimpiai bronzérmes maratoni futót érte a megtiszteltetés. Meglepetés volt, a brazil közönség nagy örömére…

Cordeiro a 2004-es athéni olimpián bronzérmet szerzett maratoni futásban. Könnyen megnyerhette volna a versenyt. 35 kilométer után ugyanis mintegy félperces előnnyel vezetett. Akkor azonban egy őrült ír pap beugrott pályaszakaszba, a versenyzőt kilökte a nézők közé, aki mintegy húsz másodpercet vesztett, és kizökkent a ritmusból. Végül harmadik lett. Az eset közfelháborodást váltott ki, és a játékok végén – mintegy kárpótlásként – neki ítélték a Pierre de Coubertin-érmet. A brazil strandröplabda-játékos, Emanuel Rego (aki Ricardo Santos társaként olimpiai bajnok lett Athénban) egy televíziós műsorban felajánlotta neki az aranyérmét. „Nem fogadhatom el Emanuel érmét. Boldog vagyok a sajátommal, ami bronz ugyan, de nekem aranyat ér” – tért ki az ajándék elől a futó.

Kis részben Brazíliáról, nagy részben a világról szólt az ünnepség showműsora.
A hivatalos program kétperces videóval indult. A Maracana Stadion lelátóinak egyes részeit a díszletek miatt lezárták, így is 61 500-an követték figyelemmel a helyszínen az eseményeket. A megnyitón azt mutatták be, hogy a sport fontos része a brazil életnek, egyúttal azt, hogy Rióban milyen tökéletesen harmonizál a természet és a városi életforma.
A műsor rendezőjének egyik legfontosabb célja az volt, hogy az utóbbi időben az olimpiai megnyitókat jellemző high-tech látványelemek helyett a szereplők szenvedélyével és energiájával mutassa be a brazil kultúra gazdagságát. Így aztán láthattunk igazi szambát és mini brazil karnevált is.

A megnyitó záró egységében a Föld kapta a főszerepet. A globális felmelegedésre, az esőerdők pusztulására, a sarki jég olvadására, a tengerszint emelkedésére hívták fel a figyelmet. A ceremónián két neves színésznő, a brazil Fernanda Montenegro, valamint az Oscar-díjas Judi Dench emelte ki annak fontosságát, hogy ez ellen globálisan fel lehet lépni, és ennek a legegyszerűbb módja pedig az, hogy ha minél több növényt ültetnek az emberek. Ezért lett a műsor része a küldöttségek képletes faültetés is.

A magyar csapat bevonulása

A magyar csapat bevonulása

Ezt követően kezdődött el a 207 ország sportolóinak bevonulása. A sort ezúttal is természetesen az újkori olimpiai játékokat elindító görögök nyitották meg. Utolsóelőttiként – a közönség szimpátiatüntetésétől kísérve – a menekült sportolók csapata, az olimpiai zászló alatt. A végén a házigazda brazilok érkeztek, az öttusázó Yane Marques-zel az élen.

A magyarok – a portugál ábécének megfelelően – 93. országként érkeztek az arénába. A menet elején a magyar zászlóval az olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron haladt.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS