Felpörögni

Füzesy Zoltán ifjúsági kapitány szerint a magyarok négy súlycsoportban vehetik fel a versenyt az Európa-bajnokságon, azokban viszont éremesélyesek. Másfél héttel a rajt előtt úgy látja, még motiválni kell a fiúkat, amire remek alkalom a lengyelországi edzőtábor.

Nagy-Pál Tamás Országos bajnokság után, Eb előtt, itt tart most az ifjúsági válogatott. Bár kétségünk sincs afelől, hogy a nagykanizsai ob remekül sikerült, mi most a lengyelországi kontinenstorna szemüvegén keresztül elemeztük Füzesy Zoltán korosztályos vezetőedzővel.

Virbán-tesók

A friss magyar bajnok Virbán-tesók. Középen – ki ne tudná – Erdei Zsolt

„Vegyes képet kaptam. Bár önmagához képest mindenki jól teljesített, nem tudom, hogy az pontosan mire lesz elég. Alapvetően megvolt már az Eb-keret, két súlycsoportban változtattam csak a kanizsai eredmények miatt. Az egyik meglepetésként ért, a másik nem annyira, mert az eddigi válogatott hosszabb sérülés után tért vissza, és nem tudhattuk, mire lesz képes.”

Az ob-n látottakból kiindulva Füzesy úgy érzi: négy súlycsoportban vehetik fel a kontinenssel a versenyt, vagyis szállhatnak harcba jó eséllyel az éremért, a többiben tisztes helytállásra lehetnek képesek. A dobogóra esélyesek közül is kiemelkedik Virbán Gábor, aki utolsó juniorévében Eb-ezüstöt nyert, vagy Kontrecz Márk, aki két éve bronzot szerzett, nem mellesleg a júliusi teljesítménye alapján (Szabadkán nyert rangos nemzetközi viadalt) a világ legjobbjának választották.

Azonban a négyen kívüli másik hat súlycsoportban Füzesy szerint komoly hiányosságok tapasztalhatóak a nemzetközi mezőnyhöz képest. „Rengeteget kell gyakorolnom velük az olyan technikai elemeket, mint a balegyenes. Legalább olyan fontos a taktika, vagyis annak a tudatos irányítása, hogy mikor támadok, várok vagy védekezem. Normális esetben ennek mostanra ki kellene alakulnia. Ha mégsem történik így, mint sok esetben, akkor most van az utolsó esély arra, hogy még a felnőtté válás előtt finomítsunk rajta. Az elitben ugyanis tudatosság nélkül semmire sem mész.”

Éppen ezért remek dolog, hogy a válogatott a hazai bajnokság után azonnal Lengyelországba utazhatott, hogy másfél héttel az Eb előtt együtt készüljön a német, az ír, a lengyel, valamint a cseh csapattal. „Rengeteg tanulásra ad lehetőséget, kijavíthatjuk a hibákat. Ezen kívül frissítenünk is kell, mert sajnos úgy érzem, hiányzik most a fiúkból a harci kedv. Megérkeztünk, a srácok elvannak. Sokkal jobban kell pörögniük, mert mégiscsak kontinenstorna vár ránk. Nagyobb motivációra lesz szükség. A mi feladatunk természetesen az, hogy megoldjuk.”

AZ EB-KERET
49 kg: Virbán Martin, 52: Virbán Gábor, 56: Tar Sándor, 60: Kovács Richárd, 64: Kontrecz Márk, 69: Kozák László, 75: Lukácsi Bence, 81: Tallósi Péter, 91: Kóczé Artúr, +91: Oláh Gergő.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS