Feltámad a Budapest-bajnokság

birkozas1.jpg

A rendszerváltást követően a birkózásban is megkezdődött a hajdan jelentős versenyforma, a Budapest-bajnokság végelgyengülése, és egy évtizede el is tűnt. Az elsődleges ok az volt, hogy a Budapesti Birkózó Szövetség költségvetéséből nem futotta a rendezés kiadásaira.

Noha az anyagi helyzet nem javult, segített egy elkötelezett támogató: Losonczi Ottó, az Erzsébeti SMTK szakosztályelnöke, aki a gyermekbirkózás egyik fő szószólója és szponzora. Kezdeményezést a klubok nagy örömmel fogadták, hiszen hiányzott a közös, saját verseny.

Így aztán szombaton (február 23-án) 10 órakor az FTC birkózócsarnokában feltámad a Budapest-bajnokság. Valódi bajnoki érmekért, három korcsoportban, összesen 35 súlycsoportban mérik össze tudásukat a 1995-2001 között született fiatalok. Losonczi Ottó nemcsak a versengést, hanem a szemléletformálást is fontosnak tartja, ezért a versenykiírás utószavaként arra kérte a szakembereket, hogy a klubok egységes szerelésben küldjék a gyermekeiket a nyitó ünnepségre, és a verseny méltóságát az öltözékükkel is biztosítsák, az eredményhirdetésen is. Mert ez vezet a szeretett sportág iránti tisztelet elmélyítéséhez, és a sportemberi tartás kialakulásához.