Felújításért kiált a csarnok

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tett látogatást a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémián, ahol többek között arról is beszélt, hogy elodázhatatlan a csarnok felújítása.

DKKA/UP-info Dunaújváros az utánpótlás-nevelő kézilabdaműhelyek egyik gyöngyszeme. A legkisebbektől a juniorokig nagyjából 220 igazolt kézilabdázó pattogtatja a labdát az 1995-ben BEK-győztes klubban, amelynek a jelenlegi felnőttcsapatában egyetlen idegenlégiós sem játszik.

Azaz építenek a saját nevelésű fiatalokra, akik előtt van lehetőség a legjobbak között versenyezni.

dkka_csarnok

Vizit a csarnokban  •  Fotó: DKKA

Az viszont nem biztos, hogy a legjobb körülmények között. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tett látogatást az akadémián, s többek között az is szóba került, hogy muszáj felújítani a kézilabdacsarnokot.

Az úszószövetség korábbi főtitkárának a DKKA igazgatója, Radulovics Bojana mutatta be az utánpótlás-nevelő központ felépítését, működését, eredményeit. A két sportkiválóság gyorsan megtalálta a közös hangot, hiszen mindegyikük rendkívül fontosnak tartja a sport prevenciós és  közösségformáló erejét. Arról is beszéltek, hogy pótolhatatlan forrást jelent a társaságiadó-támogatás, amelynek fenntartásában szintén egyetértettek a sportvezetők.

Az államtitkár, aki a sportban élőknek egyszerűen Tünde

Az államtitkár, aki a sportban élőknek egyszerűen Tünde

Szemenyei István ügyvezető a sporttelepen vezette körbe a látogatót. Megnézték a felújítás előtt álló tornacsarnokot, az új gyepszőnyeget kapott stadiont, és természetesen alaposan bejárták a kézilabdacsarnokot is. Előkerültek a felújítási tervek, amelyekhez az ügyvezető tett szóbeli kiegészítést. Kiemelte, hogy a beruházással nemcsak minőségileg lépne előre az infrastruktúra, hanem új felületek is születnének, amiből a kézilabdán kívül profitálna a röplabda-, futsal-, koncert- és kiállítótérhez is jutna a város.

Szabó Tünde kifejtette, hogy a helyszíni tapasztalatok megerősítették abban, hogy a dunaújvárosi csarnok felújítása elodázhatatlan, valamint szakmailag indokolt és megfelelően előkészített. Azon dolgozik, hogy minél gyorsabban kormányzati döntés szülessen, és elindulhasson a konkrét kivitelezés.

Pontos határidőről még nem lehet beszélni, de várhatóan 2016 nyarára esne a munka dandárja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS