Férfi OB I: ketten is visszavonulnak a Pécsből

Két nagy távozója van a mecsekaljai klubnak.

Fotó: nnfoto.hu

Barát Ferenc és Csaba Márton sem húzza fel többet a többet a pécsi sapkát.

A kapus így nyilatkozott a PVSK-Füszért facebook oldalán a nehéz döntésről: Szerencsére nagyon hosszú és szép pályafutást tudhatok magam mögött, amiben voltam külföldön légiós is. Az elmúlt pár évben már Józsa Ottó volt az első számú kapus (bár Ő ezt így soha nem mondaná ki) és látva a mentalitását és a hozzáállását nem is volt számomra kérdés, hogy mindenben támogatom, hogy minél több meccset védjen. Mostanra pedig már a pécsi nevelésű Gelencsér Máté is abba a korba ért, hogy ott tud lenni az edzéseken és csatlakozzon végleg a felnőttekhez. Így nem volt kérdés számomra, hogy most kell lezárni ezt a pályafutást. Hozzátette: a terveim között ugyanaz szerepel, mint eddig: átadni az általam megszerzett tudást a fiatal kapusgenerációnak, illetve a felnőttcsapatnál is ott fogok segíteni Török Viktor edzőnek, ahol éppen szüksége lesz rám – mondta Barát.

Csaba Márton pedig többek között rámutatott: Szeptembertől Szombathelyen kezdem meg a rezidens éveimet, traumatológus, ortopéd-sebész rezidens leszek. A képzés jelenleg párhuzamosan fog zajlani, majd idővel elválik, melyik szakirányon folytatom – mondta.