Férfi Ob I: Legyőzte az OSC a Szolnokot – Jön a mindent eldöntő elődöntő

Most már dönteni kell... (Fotó: OSC Waterpolo)

Szoros meccsen nyert az OSC a Szolnok ellen. Eldőlt, kik játszanak az ötödik helyért.

szolnok-osc20160101

Nagy meccsnek ígérkezett az OSC-Szolnok találkozó. Az első negyedben Prlajnovics révén még vezetett a Szolnok, de Salamon duplájával már 2-1-re a hazaiaknál volt az előny. A második nyolc percben ismét az előbb említett szerb villant, de átvennie a vezetést a vendégeknek nem sikerült, hiszen Kovács akciózott egyet, 3-2. A harmadik negyedben Nikics centerezett, ezzel már kettő volt az újbudaiak előnye, 4-2. A folytatásban Varga értékesített egy büntetőt, majd Seman egy fórt, így 5-3 volt a záróakkord előtt. Az utolsó nyolc percben 6-3-ról kezdte meg a címvédő a felzárkózást. Prlajnovics, Kis és Varga Dénes villant, így már 6-6-ra álltak a csapatok bő két perccel a vége előtt. Ezek után Milan Alekszics és Varga Dénes is kihagyott egy-egy helyzetet, nem úgy Bátori, aki a legjobbkor akciózott, 7-6. Az OSC győzelmével kiegyenlített, így jöhet a harmadik mindent eldöntő meccs az elődöntőben.

Ami a további mai mérkőzéseket illeti. A Szegednek sok sérültet kellett nélkülöznie a BVSC ellen, hiszen Mancherz Krisztián és Ivan Basarasem tudott vízbe ugrani. Sőt, Palotás Gergely is a maródiak sorát “erősítette”. A mérkőzésen aztán megadta az alaphangulatot a hazai gárda, az első negyedben kétgólos előnyre tett szert, majd a nagyszünetig ezt megfejelte, 8-4. A fordulás után, sem változott semmi, hiszen a Szegednek nem sikerült feljebb zárkózina, a vége pedi 14-9 lett. A sikerrel 9-0-ás végeredménnyel játszhatnak az 5. helyért, míg a Szeged a hetedikért.

Vasasnak egy gólgazdag meccsen szenvedett vereséget a Miskolc ellen, így Sike József együttese játszhat a BVSC-vel az ötödik helyért, a Vasas és a Szeged pedig a hetedikért.

Férfi Ob I., rájátszás I.:

Elődöntő:

A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép 7–6 (2–1, 1–1, 3–2, 1–2) (a párharc állása: 6-6)
Gólszerzők: Salamon 2, Nikics, Kovács G., Zalánki, Seman, Bátori, ill. Prlainovics 3, Varga Dénes 2, Kis G.

Az 5-8. helyért: 

MKB-Euroleasing-BVSC – ContiTech Szeged Diapolo 14-9 (4-2, 4-2, 2-3, 4-2) (a párharc végeredménye: 9-0)
Gólszerzők: Ambrus 2, Mátyok Norbert 2, Csapó 2, Létay Krisztián 2, Kovács 1, Szabó Bendegúz 1, Várnai 1, Czigány 1, Pásztor 1, Sugár 1 ill. Chilkó 2, Illés 2, Manhercz Ádám 2, Kiss 1, Sánta 1, Pellei Frank 1

VasasPlaket – PannErgy-Miskolc VLC 13-16 (1-5, 2-4, 5-3, 5-4) (a párharc végeredménye: 3-9)
Gólszerzők: Marnitz 5, Babay 2, Bóbis 2, Burián 2, Steinmetz 2 ill. Halek 4, Misics 4, Vadovics 2, Bowen 2, Hornyák 1, Jakab D. 1, Miklós 1, Lukács Á. 1

2017. április 22., szombat:

13-16. helyért: 18:00 Metalcom-Szentes – EBP Tatabánya (a párharc állása: 3-6)

2017. április 24., hétfő:

9-12. helyért: 19:00 Debrecen VSE – Racionet Honvéd (a párharc állása: 4-4)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS