Férfi OB I: minden elkövet a BVSC, hogy éremmel zárja a szezont

Hosszú idő után jutott be a vasutas csapat a legjobb négy közé, de ennyivel nem elégszik meg.

Mint ismeretes, a BVSC ott van a legjobb négy között az OB I-ben. Vélhetően a Szolnokkal játsizik a csapat a döntőért. A vezetőedző így értékelte a sikert.:

Nagyon boldog vagyok, hiszen tizenhét év után jutott ismét a legjobb négy közé a csapat. Ezzel még csak a felszínt kapargatjuk, és bár ez az idény már így is sikeres, mindent elkövetünk azért, hogy éremmel zárjuk

– mondta Kemény Kristóf a BVSC vezetőedzője a Tatabánya elleni siker után.

A BVSC honlapjának másnap hozzátette: számunkra egy örömünnep volt a tegnapi mérkőzés, hiszen a nagy melót a négybe kerüléshez, már korábban elvégeztük, ennek ellenére tudtuk, hogy a Tatabánya elleni győzelem még kell nekünk az eddigi teljesítményünk hivatalossá tételéhez. Boldogsággal töltött el látni a csapatot ennyire felszabadultan, vidáman és mosolyogva vízilabdázni úgy, hogy mellette végig iszonyatos elszántsággal törekedtek a tökéletességre, számunkra így volt kerek a menetelésünk ezen állomása. A jó hír az, hogy még mindig van egy hónap a bajnokságból és még ezt a teljesítményt is túl tudjuk szárnyalni, ami számomra nem okozna meglepetést, hiszen én látom nap, mint nap, hogy ezek a srácok mennyi munkát tesznek bele a diadalért!
Idén még nem végeztünk! 

– fejezte be a vezetőedző.