Férfi Ob I: szépen búcsúzott a Kaposvár

kaposvar2015osszefogas

Szép tavaszt futva a somogyi együttes a 11. helyen fejezte be a férfi Ob I idei szezonját.

kaposvar2015osszefogas

A középszakasznak és a helyosztónak köszönhetően 11. lett a Kaposvár (fotó: kapospolo.hu)

Nem mondhatni, hogy zavartalan volt a szezon eleje a Kaposvárnak. Emlékezhetünk rá, sokáig uszoda gondokkal küzdött az együttes, ami az edzéseket is megnehezítette, aztán februárra elkészült az új sátor. Az alapszakaszt a hetedik helyen zárta az együttes az A-jelű nyolcasban 7 egységgel.

A középszakasz azonban ennél szebb lett. Az alsóházban nyolc meccsből, ötöt megnyert a gárda, két döntetlen mellett csak egyszer kapott ki a csapat a Debrecentől. A sikerek azt is jelentették, hogy a 11. helyért játszhatott az együttes a helyosztókon, ellenfele pedig az a Szentes volt, mely csapat hat ponttal előzte meg a somogyiakat. A múlt hétvégén először idegenben győztek Szécsiék, majd tegnap héttel a Kurca-partiak ellen, így kettős győzelemmel zárták az idényt.

Férfi Ob I., 11. helyért: (második mérkőzés)

Kaposvár VK – Valdor Szentes 12-5 (3-2, 2-2, 4-1, 3-0) (a párharcot 2-0-ás összesítéssel nyerte a Kaposvár)
Gólszerzők: Albert 3, Berta 3, Sántavy 2, Dobos 1, Kovács 1, Polovic 1, Nikolov 1 ill. Hegedűs 3, Nagy 1, Somogyi 1

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS