Férfi Ob I/b: Bajnok az UVSE

féerfiobIbbajnok

Az UVSE hazai pályán verte az YBL együttesét, így a lilák besöpörték a bajnoki címet.

féerfiobIbbajnok

Örömittas győztesek (Fotó: vizipolo.hu)

Nagy volt a tét a férfi Ob I/b idei utolsó meccsén, hiszen aki nyer az a bajnok.

Megtelt a 33-as kinti uszoda lelátója a Hajósban. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban. Dobay majd Horváth góljával 2-0-ra elhúzott az UVSE. A hajrára azonban ledolgozta Köllő Attila csapata hátrányát, előbb egy megúszásgóllal kapaszkodott, majd Lévai akcióból volt eredményes, 2-2. A második nyolc perc is szoros volt, az YBL-nek sikerült megfordítani a mérkőzést, de az utolsó percben Dala érkezett és egalizált, 4-4.

A fordulás után a lilák hamar kétgólos előnyre tettek szert, és ezt, az utolsó negyedre megtartották. A záróakkordban Bauer találatánál már lehetett érezni, hogy ezt a győzelmet nem fogja kiadni a hazai csapat a kezéből, ekkor 9-6 volt az állás. A végén egy-egy gólt még tapasztottak a felek, így az UVSE örülhetett. Zengett is a bajnok csapat rigmus.

Ami a feljutást illeti, a versenykiírás szerint az első osztályba senki nem jutott fel, hiszen az UVSE-nek már van OB I-es csapata, míg a második Neptun nem kíván élni az osztályozóval.

Férfi Ob I/b rájátszás 8. forduló:

UVSE – YBL 10-7 (2-2, 2-2, 3-1, 3-2)
Gólszerzők: Knézy 3, Horváth 2, Baksa 2, Bauer 1, Dobay 1, Dala 1 ill. Cserdi 3, Sziklai 2, Lévai 1, Sóvári 1

Gól/Büntetődobás: 1/1 ill. 0/0
Gól/Emberelőnyből: 4/10 ill. 2/9
Kiállítás cserével: – ill Nagy Sándor , Cséplő Tamás, Jávor Dániel
Kipontozódott: – ill Nagy Sándor dr., Kibédi László

Ludányi Kadosa, az UVSE edzője oldalunknak: “A higgadt, nyugodt játék döntött. Nagyon örülünk a győzelemnek és a bajnoki címnek. Év elején kezdtem el dolgozni a csapattal, úgy érzem megérte. A mai napon nagyon akarták, nagyon küzdöttek a győzelemért, megérdemelten győztünk.”

Köllő Attila, az YBL edzője a vizipolo.hu-nak: “Gratulálok az UVSE-nek, ezen a mérkőzésen jobbak voltak. Nem tudtunk élni az adódó lehetőségekkel, és fontos pillantokban remegett meg a játékosaim keze. Az idénnyel kapcsolatban komoly hiányérzeteim vannak. Fontos mérkőzéseket vesztettünk el egy-egy góllal, amiket meg kellett volna nyernünk.

A férfi Ob I/b végeredménye a 2015/2016-os szezonban (1-8. helyezett):

1. UVSE 36 pont
2. Neptun 32 pont
3. YBL 30 pont
4. Nagykanizsa 22
5. Békéscsba 16
6. ASI 13
7. BVSC- Zugló 9
8. EKF 7 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS