Fernando Alonso mégsem nős?

A spanyol és a nemzetközi média egy idő óta Fernando Alonso feleségeként emlegeti Raquel del Rosariót, az El Sueno de Morfeo együttes énekesnőjét.

A dolog elég önkényes, ugyanis a Forma-1-es pilóta és párja hivatalosan sosem jelentette be, hogy összeházasodtak. Fernando és Raquel 2005 novemberében ismerkedett meg egymással egy rádiós showműsorban, amelyet a versenyző első világbajnoki címe alkalmából rendeztek, s a pletykák szerint decemberben már el is jegyezték egymást, majd egy év múlva összeházasodtak.

Maga Alonso azonban sosem volt hajlandó magánéletéről beszélni a nyilvánosság előtt – csak annyira, hogy eleinte cáfolta az esküvőről szóló pletykákat, ám később már nem volt hajlandó beszélni a dologról sem cáfolva, sem megerősítve azt. A sajtó képviselői azt a következtetést vonták ebből le – a korábbi cáfolatot elengedve a fülük mellett –, hogy házasok és így is kezelték őket az újságok hasábjain.

Egy napokban készült interjúban azonban Raquel cáfolt: „Sosem erősítettünk meg és sosem cáfoltunk semmit. Mint sok minden más ez is hazugság.” – mondta. Egyúttal azt is cáfolta, hogy gyermeket vár. Jelenleg őt is, Fernandót is sokkal inkább a karrierje köti le.

Raquel egyébként kedden részt vett a „Venus” divatgálán Madridban, mint zsűritag. A képek ott készültek.

  

www.f1bulvar.blogol.hu