Fiatalok a frontvonalban

Igazolt és saját nevelésű, utánpótláskorú játékosokkal is bővül a Fehérvár női kézilabdacsapata. Átgazolták a NEKÁ-ból a 17 éves balszélsőt, Tornóczky Sárát, és több saját junior is feljebb lép. Deli Rita vezetőedző elmondja, hogy a rutin és az ifjúság megfelelő elegyére törekednek.

reb Az idény végeztével is pezseg az élet a kézilabdaklubokban: egyre-másra jelentik be a távozók és az érkezők sorát. A Fehérvár a rutinos játékosok szerződtetése mellett két, még bőven utánpótláskorú játékos érkezéséről is beszámolt a kommünikéjában: Székesfehérvárott folytatja a pályafutását a Kozármislenyből érkező Vajk Eszter, továbbá az elmúlt három évet a Nemzeti Kézilabda Akadémián töltő Tornóczky Sára.

Kezdjük Eszterrel, aki csupán 15 éves, így rá egyelőre az ifjúsági és a juniorcsapatban számítanak.

tornoczky_sara

Tornóczky Sárára már a válogatottban is számítottak  •  Fotó: Cseh Péter/MKSZ

„Éppen a születésnapomon, december 7-én hívott fel Deli Rita – idézi fel a kifejezetten kedves emléket a tinédzser. – Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen óriási lehetőség, hogy NB I-es csapat utánpótlásában játszhatok. Nem is hezitáltam, és a családom is támogatott a döntésben. Nagyjából március-áprilisban szóltunk a mostani klubomnak. Rengeteget köszönhetek a Kozármislenynek, nagyon sokat fejlődtem itt.”

A Fehérvár felnőttcsapatának edzője, Deli is dicsérte a Kozármislenyt, mondván, nagy elismerés, hogy tőlük igazolnak az élvonalbeli klubok (nem a székesfehérváriak az elsők). Dicsérte Vajkot is, akinek remek a felépítése, és a igyekszik lehetőséget adni neki a rutinos felnőttkapusok mellett-mögött.

„Nyilván fejlődnie kell még a játék rengeteget elemében, meglepő is volna, ha tizenöt évesen kész kézilabdázó lenne. Nem véletlenül serdülőválogatott, remek képességű kapus, egyértelműen a jövő embere.”

Akárcsak a 17 éves Tornóczky Sára, aki három évvel ezelőtt már majdnem a Fehérvár játékosa lett, ám akkor a Nemzeti Kézilabda Akadémia nagyobb csáberőt jelentett a Szekszárdról érkező lánynak.

vajk_eszter

Vajk Eszter  •  Forrás: kozarmisleny.hu

„Akkoriban abban maradtunk, hogy ha úgy érzem, váltani szeretnék, szólok nekik, s ez a tavasszal meg is történt – avat be minket az átigazolás részleteibe Tornóczky. – Új impulzusokra van szükségem. Úgy éreztem, nem kaptam elég lehetőséget Balatonbogláron. Persze, sok jó játékos van ugyanarra a posztra, s szeretnének mindenkinek hasonló lehetőséget biztosítani, amivel nincs gond, csak nekem nem volt elég ennyi idő a pályán.”

Tornóczky három évvel ezelőtt még irányítóként szerepelt, ám a NEKA balszélsőt faragott belőle. Most pedig fejest ugrik a felnőttlétbe, hiszen amellett, hogy részben a felnőttcsapatban számítanak rá, Székesfehérváron fejezi be a középiskolát, miközben az egyik fiatal csapattársával albérletben lakik.

„Szerencsés futottak össze a szálak – beszél az új játékosáról immár Deli. – Rengeteget fejlődött Balatonbogláron, főleg fizikálisan, ráadásul a védekezésben is több szerepkörben bevethető, akár zavaróban is. Sárának az elsődleges feladata az lesz, hogy a korosztályában szerepeljen, de a felnőttek között is pályára léphet, már a nyári felkészülési meccseken is.”

Fontosnak tartja kiemelni ugyanakkor, hogy a most véget ért szezonban is számítottak a saját utánpótlásból érkezőkre. Rózsás Josephine (18), és az egyaránt 15 éves Utasi Linda és Hudra Enikő többször is pályára lépett, akárcsak Rideg Renáta (19). Az irányító Piller Kárment (16) nyártól a felnőttek közé várják, Boldizsár Bianka (19) pedig csak korábbi, komoly keresztszalag-sérülése miatt játszott keveset.

A kézilabda-szövetség nemrég hozott szabálya szerint a 2016-2017-es idénytől klubonként négy légiós szerepelhet, az ötödik (és minden további) játékjogának kiváltása három millió forintba került.

„A szabályozás érint minket is, hiszen amikor meghozták, már zajlottak a tárgyalások, és van olyan, amit nem lehet visszacsinálni. Hat légiósunk van, de ők minőségi játékosok, akik a saját országukban meghatározónak számítanak. Szerintem azért annyira nem erős a magyar mezőny, hogy a tizennégy csapatot csak itthoniakkal töltsünk fel. A jó képességű külföldiek, valamint a rutinosabb és a jövő emberinek számító magyarok jó elegyet alkothatnak Fehérvárott.”

Deli Rita csak tudja, hiszen a felnőttcsapat vezetése előtt a juniorokat irányította, így magától értetődő természetességgel tartja a szemét az utánpótláson.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS