Fiatalok az ötödiken

Ötödikként zárt a Bukarestben megrendezett csapat Európa Kupán a női birkózóválogatott, amelyben négy utánpótláskorú versenyző is szőnyegre lépett. Nagy Lajos, a csapat egyik edzője Galambos Ramóna birkózásával volt elégedett igazán.

Lakner Gábor Bukarestben rendezték meg a birkózók csapat Európa Kupáját, amelyen a házigazda mellett mindhárom fogásnemben az idei kontinensviadal csapatversenyének első öt helyezettje vehetett részt. Magyarországot a női válogatott képviselte a versenyen, amely ugyan hatodikként zárta az Eb-t, de a visszalépés miatt mégis indulhatott.

europakupacover2016rou

A magyar válogatott  •  Forrás: birkozoszov.hu

A Gulyás István és Nagy Lajos által vezetett csapatban négy utánpótláskorú versenyző, Réczi Bianka (20), Váncza Ivett (19), Galambos Ramóna (20), Németh Zsanett (22) is helyet kapott. Dénes Mercédesz (22) vállfájdalmak miatt nem utazhatott el Bukarestbe.

A csapat erős csoportban kapott helyet, és az ukránok elleni első mérkőzésen ugyan 4-4-re végzett, de több tussal az ellenfél győzött. Az oroszok 6-2-ra bizonyultak jobbnak, így válogatottunk az ötödik helyért csatázhatott. A bolgárokat 5-3-ra verték a lányok, így pozitívan zárták a megméretést.

„Olyan országok voltak az ellenfeleink, amelyeknek fejlett a birkózása, de nem mindegyik a legerősebb csapattal érkezett – mondja az ellenfelekről Nagy Lajos. – Az ukránok a junior és U23-as válogatottjukkal álltak ki, továbbá az oroszok a három alsó súlycsoportban szerepeltették csak a legjobbjaikat. Tőlünk Dénes Merci hiányzott, a legfrissebb diagnózis szerint ki kell venni a manduláját, és talán úgy megússza a vállműtétet.”

A fiatalok közül Németh Zsanett (75 kg) mindhárom mérkőzését megnyerte, Galambos Ramóna (55 kg) két győzelemmel és egy szoros vereséggel zárt, Réczi Bianka (48 kg) és Váncza Ivett (53 kg) azonban nyeretlen maradt.

„Bianka és Ivett még nem elég erős ehhez a mezőnyhöz, ők elsősorban tapasztalatszerzés céljából vettek részt a versenyen. Rami ugyanakkor nagyon jól birkózott, örömteli volt a teljesítménye. Az ukrán versenyző ellen előzetesen már szoros mérkőzéssel is kiegyeztem volna, mégis tussal nyert. Nem volt egyszerű mérkőzés, nyolc-nullra vezetett az ellenfél, amikor Rami megfogta. Az oroszok Európa-bajnoka, Irina Ologonova ellen is remekül küzdött, vezetett is, négy-háromra nem szégyen kikapni tőle. A bolgár versenyzőt pedig fél perc alatt lerendezte. Németh Zsanett ugyan háromszor nyert, de közel sem olyan teljesítmény nyújtott, mint vártam. Látszott rajta, hogy leeresztett az olimpia után.”

A női és a kötöttfogású Európa Kupát Oroszország nyerte meg, szabadfogásban pedig Grúzia diadalmaskodott. A magyar csapat részletes eredményei ITT olvashatóak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS