Egy olyan sorozattal térünk vissza, amiben sportfilmeket ajánlunk és ezeken keresztül mutatunk be egy-egy problémát. Elsőként talán az egyik legnehezebb témához nyúltunk – a krízisben lévő sportolóhoz. Jelen esetben azokra a krízisekre gondoltunk, amik váratlanul, szinte sorscsapásként érték a versenyzőt (sérülés, egy olyan vereség, ami kihat a jövőjére…), és nem azokra, amik a normális életfolyamatokból adódnak (visszavonulás).
A krízist, ha már kialakult elkerülni nem lehet, a sportoló vagy így, vagy úgy de szembesülni fog azzal, hogy az addigi stabilitása megszűnt, helyébe belépett a bizonytalanság. Gyakran szembesülünk azzal a sztereotípiával, hogy a sportolónak nincs ideje krízisben lennie, mert jön a következő verseny/szezon, neki a megoldásra kell törekednie. Igen ám, de ha így lenne, akkor nem fordulna elő, hogy egy fel nem dolgozott sérülés egy újabb sérülést okoz a következő szezonban, valami hasonló helyzetben, mint ahogy az előzőt szerezte. Vagy egy fel nem dolgozott kudarc hat ki oly módon, hogy bizonyos versenyek esetén a sportoló meglepő hasonlósággal bukik el, mint annó.
De nézzük, milyen jelei is lehetnek annak, ha a sportoló krízisben van. Kifelé bizonytalan képet nyújthat, olyan mintha napról napra a megoldáson törné a fejét, de érzelmileg valahogy nincs rendjén, hangulata hullámzó és gyakran mutatja a szorongás jeleit. Az is előfordulhat, hogy a krízist kiváltó eseményből kiragad egy részletet és azt nagyítja fel, azt hangsúlyozza. Próbálja megoldani a helyzetet, de rájön, hogy az eddigi megoldási módjai, valahogy nem működnek. A hétköznapjait sem tudja ugyanúgy élni, mindennapjaira is kiterjed a probléma.
Ebben a helyzetben nagyon sokat segíthet a környezete, különösen akkor, ha elkezdik beszéltetni a sportolót. Elsődleges cél itt a sportoló meghallgatása, a tanácsokat ebben a helyzetben érdemes háttérbe szorítani. Fontos, hogy ne értékeljük az elhangzottakat és ne ítélkezzünk; fontos a türelem, hiszen egy ilyen állapot akár egy-két hónapig is eltarthat. Súlyosabb esetekben érdemes krizeológushoz fordulni!
Az alábbi szakaszokon mehet át a sportoló (vegyünk például egy olyan sérülést, ami fél év kihagyásra és műtétre ítéli a sportolót, szezon előtt):
- Készenlét: a sportoló meg akarja oldani a fennálló helyzetet, gyorsan és hatékonyan, hogy az életét ott tudja folytatni, mint krízis előtt – itt kikérheti több orvos véleményét, megpróbálja elkezdeni a gyógytornát, hogy minél hamarabb visszatérjen, vagy hogy elkerülje a műtétet …
- Küzdelem: Rájön, hogy az eddigi stratégiája nem fog működni, de azért még próbálkozik. Ebben az állapotban frusztrálttá, dezorganizálttá válik – rájön, hogy súlyosabb beavatkozásra van szükség, sajnos az eddig jól bevált gyógytorna itt most nem fog segíteni, műtét kell.
- Kapkodás: megpróbálhat egy olyan megoldási módhoz nyúlni, ami a környezetében már működött valakinek, hogy így elkerülje a műtétet, és gyorsabban visszatérhessen a sporthoz. Ez egy veszélyes állapot, hiszen a realitásérzéke csökken, de az impulzivitása nő.
- Összeomlás: Úgy érzi, helyzete reménytelen és kilátástalan, önromboló viselkedést is mutathat.
Mit ajánlunk ebben az esetben? Elsődlegesen a napi rutinokat tegyék rendbe. Közben beszéljen a kríziséről azokkal, akikben megbízik, ha kell minél többször, olvasson témába vágó könyveket, nézzen filmeket. Lassan ismerje fel a gondolataiban lévő hibákat és csak azok után kezdje tervezni a jövőt, kezdje kialakítani az új célokat, miután felismerte és elfogadta az új helyzetet és szembesült a krízisével.
Filmek:
A békés harcos útja (2006)
Örök klasszikus egy tornászról, aki egy balesetben lesérül oly módon, hogy orvosai szerint nem folytathatja tovább a sportot. Az ő útját mutatja be, hogy milyen új úton talál vissza a sporthoz, és hogyan építi újra önmagát mind fizikailag, mind mentálisan.
United (2011) vagy Több, mint sport (2006)
Mindkét film ugyanazzal a traumával foglalkozik – csapattársak halála és az újraszerveződő csapat. Van-e élet, vagy teljesítmény azután, ha ekkora veszteség ér egy csoportot? Hogyan lehet felállni ebből edzőként, vagy játékosként? Mit vár el, vagy hogyan támogat a veszteségben a közvélemény?
Egy teljesen bizonyos, ugyanaz a csapat nem jöhet vissza, így ugyanaz a teljesítmény és ugyanaz a hangulat sem várható el tőlük, de ilyenkor automatikusan felmerül, ha mi nem a régi csapat vagyunk, akkor pontosan kik is vagyunk mi? Lehet dolgozni a régi nagyok árnyékában, de felérni hozzájuk nehezen, éppen ezért az elvárások is óriásiak lesznek feléjük.
United inkább „európaibb”, nekem szubjektíve jobban tetszőbb, a Több, mint sport heroikusabb, tele nagy monológgal (lásd a beillesztett részt)
