Firenzében kezd a Milan, indul a Serie A új idénye!

A Milan vasárnap este a Fiorentina otthonába látogat a Serie A szezonnyitó 1. fordulójában.

Három hónap szünet után a hétvégén rajtol az olasz labdarúgó bajnokság. Az első fordulóban többek között a Roma a Hellas Verona, a Lazio a Bologna, a Juventus az Udinese, az Inter az Atalanta és a Napoli a Sassuolo ellen lép pályára. A Milan vasárnap 20:45-kor a Fiorentinával játszik.

>> AZ ELSŐ FORDULÓ PROGRAMJA:

A Fiorentina az előző szezonban a 4. helyen végzett a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy kiharcolta az Európa liga indulást. A mérleg 38 mérkőzésen 18 győzelem, 10 döntetlen és 10 vereség. Ehhez 61-46-os gólkülönbség társul. A szerzett pontok száma 64.

Ami az érkezőket-távozókat illeti: többek között Mario Suarez, Nikola Kalinic, Gilberto, Luigi Sepe és Davide Astori is Firenzébe tette át a székhelyét. A legnagyobb név a távozók között kétségtelenül Stefan Savic, aki az Atletico Madridhoz szerződött. Emellett Juan Vargas (Betis), Mario Gómez (Besiktas), David Pizzaro (Wanderers), Neto (Juventus) és Alberto Aquilani (Sporting CP) is távozott.

A firenzei együttes meglehetősen jó teljesítményt nyújtott a felkészülési időszakban, hiszen Federico Bernardeschi duplájával 2-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonát, valamint Gonzalo Rodríguez találatával 1-0-ra a Premier League-címvédő Chelsea-t.

A Milan a csalódást keltő 10. helyen zárta az előző bajnoki idényt, melynek következtében Filippo Inzaghinak mennie kellett a kispadról. A rossoneri 38 mérkőzésből mindössze 13-at tudott megnyerni, a további mutató pedig 13 döntetlen és 12 vereség. A nyáron alapos változásokon ment keresztül a csapat, ugyanis Sinisa Mihajlovic lett a vezetőedző, aki a keménységéről és az elszántságáról híres.

Ha már változások, akkor meg kell említenünk az átigazolásokat is. A Milan eddig közel 88 millió eurót költött. A támadósor alaposan megerősödött, hiszen Carlos Bacca és Luiz Adriano is érkezett, előbbi 30, utóbbi pedig 8 millió euró ellenében. Az olasz válogatott Andrea Bertolacciért 20 milliót fizetett a Milan és hosszú tárgyalások után pont került a Romagnoli-ügy végére is: a 20 éves védő 5 évre szóló szerződést írt alá. A piros-feketék 25 millió euróért vásárolták meg, így Romagnoli lett a klub történetének 5. legdrágább igazolása – holtversenyben Ronaldinhóval és Alberto Gilardinóval.

Az előző idény végén Daniele Bonera, Michael Essien és Giampaolo Pazzini szerződése is lejárt. Távozott a csapattól továbbá Adil Rami (Sevilla) és Stephan El Shaarawy (Monaco), míg a klub úgy döntött, hogy Marco Van Ginkelt, Mattia Destrót és Salvatore Bocchettit sem tartja meg.

A Milan számára július elején kezdődött meg a felkészülés Milanellóban. A lombard együttes edzőmeccsen az Alcione és a Legnano csapatát is legyőzte, majd július 20-án a kínai turné következett, ahol remekül helyt állt a csapat. A Milan 1-0-ra legyőzte az Intert és gólnélküli döntetlent játszott a Real Madriddal. Az augusztusi Audi kupán viszont két vereségbe is beleszaladt Mihajlovic-csapata: a Bayern 3-0-ra, míg a Tottenham 2-0-ra győzte le a Milant. Az előszezon zárásaként augusztus 12-én rendezték meg a TIM kupát, ahol a Milan – tavalyhoz hasonlóan – az első helyen végzett.

Mihajlovic tétmérkőzésen a Perugia ellen debütált a Milan kispadján. A piros-feketék Honda és Luiz Adriano góljával 2-0-ra legyőzték ellenfelüket. A Milan így kezdett: Diego López – De Sciglio, Ely, Romagnoli, Antonelli – Bertolacci, De Jong, Bonaventura – Honda – Luiz Adriano, Bacca.

Sinisa Mihajlovic, a Milan szerb vezetőedzője kijelölte utazó keretét a Fiorentina elleni meccsre. A keretben nem szerepel Michael Agazzi, Philippe Mexés, Cristian Zaccardo, Jeremy Menez és M’Baye Niang neve.

>> A MILAN KERETE A MECCSRE:

KAPUSOK: Christian Abbiati, Diego López, Gianluigi Donnarumma;

VÉDŐK: Ignazio Abate, Alex, Luca Antonelli, Davide Calabria, Rodrigo Ely, Mattia De Sciglio, Gabriel Paletta, Alessio Romagnoli, Cristian Zapata;

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrea Bertolacci, Giacomo Bonaventura, Nigel De Jong, José Mauri, Antonio Nocerino, Riccardo Montolivo, Andrea Poli, Suso;

TÁMADÓK: Carlos Bacca, Alessio Cerci, Keisuke Honda, Luiz Adriano, Alessandro Matri.

A két csapat összesen 163 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 71 Milan és 47 Fiorentina győzelem, míg 45 alkalommal döntetlen lett a végeredmény. Ezeken a mérkőzéseken a Milan 252 gólt szerzett és 201 gólt kapott.

A két együttes legutóbbi összecsapásán – március közepén – a Fiorentina hazai pályán 2-1-re nyerni tudott. A gólokat Rodriguez és Joaquin illetve Destro szerezte.

A Milan idegenben legutóbb 2014-ben tudta legyőzni a Fiorentinát, akkor Mexés és Balotelli góljával 2-0-ra. A Milan a következő kezdőcsapattal állt fel: Abbiati – Bonera, Mexés, Rami, Constant – De Jong, Muntari – Honda, Kaká, Taarabt – Balotelli.

>> LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:

IDŐPONT SOROZAT MÉRKŐZÉS EREDM.
2015.03.16. Serie A Fiorentina-Milan 2-1
2014.10.26. Serie A Milan-Fiorentina 1-1
2014.03.26. Serie A Fiorentina-Milan 0-2
2013.11.02. Serie A Milan-Fiorentina 0-2
2013.04.07. Serie A Fiorentina-Milan 2-2
2012.11.11. Serie A Milan-Fiorentina 1-3
2012.04.07. Serie A Milan-Fiorentina 1-2
2011.11.19. Serie A Fiorentina-Milan 0-0
2011.04.10. Serie A Fiorentina-Milan 1-2
2010.11.20. Serie A Milan-Fiorentina 1-0

>> STATISZTIKÁK:

FIORENTINA MILAN
121 millió euró Csapat összérték 198 millió euró
28 fő Keret létszáma 31 fő
26,4 év Átlagéletkor 27,4 év
21 fő Külföldi játékosok 13 fő
Stadio Artemio Franchi Stadion Stadio San Siro
Paulo Sousa Vezetőedző Sinisa Mihajlovic
Ricardo Bagadur (19) Legfiatalabb játékos Gianluigi Donnarumma (16)
Joaquín (34) Legidősebb játékos Christian Abbiati (38)
Borja Valero (14 millió €) Legértékesebb játékos Carlos Bacca (25 millió €)

A találkozót Paolo Valeri vezeti. A 37 éves bíró 2007 decemberében debütált az olasz élvonalban és azóta 111 mérkőzést vezetett. Az olasz játékvezető 15 alkalommal vezetett meccset a Fiorentinának, a mérleg 3 győzelem, 3 döntetlen és 9 vereség. A Milan mérlege Valeri tevékenykedése alatt 11 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség.

>> A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

FIORENTINA: (4-2-3-1): Tatarusanu – Tomovic, Rodriguez, Astori, Alonso – Valero, Suarez – Bernardeschi, Fernandez, Ilicic – Babacar.

MILAN: (4-3-1-2): Diego López – De Sciglio, Ely, Romagnoli, Antonelli – Bertolacci, De Jong, Bonaventura – Honda – Bacca, Luiz Adriano.

A Fiorentina-Milan mérkőzést vasárnap este 20:45-kor rendezik az Artemio Franchiban. Az összecsapást a DIGI Sport 2 élőben közvetíti.

Forza Milan!

Forrás: www.acmilan.hu – RSS