Flavio Briatore: „Úgy kezeltek mint egy bűnözőt…”

flaviobriatore_xlsport.jpg

Flavio Briatore, a Renault istálló korábbi csapatfőnöke azt állítja, biztosan nem tér vissza a Forma-1-be annak ellenére, hogy életre szóló eltiltását a párizsi bíróság januárban eltörölte.

    Az 59 éves olasz üzletembert tavaly szeptemberben azért büntette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), mert bebizonyosodott, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. – elöljárói utasítására – szándékosan okozott úgy balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.
    "Két hónapig úgy kezeltek, mint egy bűnözőt – mondta a Gazzetta dello Sport pénteki számában Briatore. – Egyedül én tudom, hogy min mentem keresztül, miután az erkölcsi felelősséget rám hárították, a valóság viszont azóta sem került nyilvánosságra. A Renault ebben az ügyben a lehető legkevesebbet tette értem, de ennél többet őszintén szólva nem is vártam tőlük."
    A párizsi bíróság januári határozata után a FIA ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, Briatore azonban ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: teljesen nyugodt, ő ugyanis csak azt tette, amit tennie kellett.
    "Száz százalék, hogy nem térek vissza az F1-be" – jelentette ki, hozzátéve: az angol másodosztályú Queens Park Rangers labdarúgóklub elnöki székéből is azért távozott, mert nem akarta, hogy a személyét érintő csalási botrány miatt az angol futballszövetség kellemetlen helyzetbe kerüljön.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.