Mint a legtöbben tudják, a viharsarki lányok, utolsó hazai mérkőzésükön nem kis tettet hajtottak végre. Legyőzve a tavalyi bajnok, addig veretlenül listavezető BSE csapatát, a tabella élére ugrottak.
December 18-án fejthetetlen mérkőzést láthatott a kilátogató szépszámú közönség. A csapat a kezdő sípszótól kezdve szívét, lelkét beleadva küzdött. Egyik gárda számára sem létezett elveszett labda, de a végén a hazaiak fürödhettek örömmámorban és büszkén köszönhették meg közönségüknek a hatalmas szurkolást.
A nagy csata után sem pihenhetett a csapat sokat, hiszen tisztában voltak vele, hogy az év eleje sem lesz sétagalopp számukra. Tudja a csapat, hogy mostantól kezdve mindenki őket akarja majd legyőzni, hiszen vezetik a bajnokságot. De erre ők is készülnek tudatosan. Ezt mutatja, hogy a karácsonyi ünnepek előtt is gőzerővel dolgoztak a lányok, és két ünnep között sem állt meg a munka.
December 27-31 között a Fésüs Erzsébet – Kormos Mihály edzőpáros napi két edzést vezényelt az együttesnek, amikor az egyéni képzések és a fizikális felkészülés is kiemelt szerepet kaptak. Mindenképpen szükség lesz a jó kondira, hiszen január hónapban nem kevesebb, mint 7 alkalommal kell helytálljanak.
A BRSE mérkőzései januárban:
2012. január 8. 17:00 UTE Volley – Békéscsabai RSE
2012. január 11. 18:00 BSE – Békéscsabai RSE (Magyar Kupa)
2012. január 13. 18:00 Békéscsabai RSE – TEVA Gödöllői RC
2012. január 15. 17:00 TFSE-KRA – Békéscsabai RSE
2012. január 18. 18:00 Békéscsabai RSE – BSE (Magyar Kupa)
2012. január 21. 17:00 Albrecht MVSC-MISI – Békéscsabai RSE
2012. január 29. 16:00 Békéscsabai RSE – BITT Kaposvár
A fenti felsorolásból is jól látható, hogy nem lesz könnyű hónapja a viharsarki együttesnek. Lesz olyan, hogy háromnaponta mérkőzéseket kell játszanak, mely fizikálisan és szellemileg is megterhelő lehet. Ennek ellenére a lányok nagy lelkesedéssel és vidámsággal tekintenek előre és várják a kihívásokat.
Az edzések is nagyon jó hangulatban teltek a csapat háza táján. Mindenki igyekszik a maximumot kihozni magából és törekszik rá, hogy a legjobb formáját tudja nyújtani a találkozókon. Az első megmérettetésre idegenben az UTE ellen kerül sor.
Nagy mérkőzésre van kilátás, hiszen a rutinos játékosokkal teletűzdelt Újpest mindenki számár kemény ellenfél. Emlékezhetünk az itthoni találkozóra, ahol szintén nagy csatában sikerült begyűjteni a győzelmet.